Ugrás a tartalomra

Programok az élhetőbb Miskolcért

Létrehozva
Több program is indult a közelmúltban Miskolcon, amelynek az a célja, hogy élhetőbbé tegye a várost a miskolciak számára. A Salkaházi Sára-program például a nyugdíjasok megbecsülésére helyezi a hangsúlyt, míg a Jelenlét az avasi lakótelepen konzorciummal kötött együttműködés keretében a „fészekrakók” kiköltöztetése után a lakóközösségek talpra állását segítik. Ezekről készített beszélgetést Kriza Ákossal, Miskolc polgármesterével a Miskolc Televízió.
– Nagy volt az igény arra, hogy támogassuk azokat, akik munkából éltek egy életen át, a munkaalapú társadalom részesei voltak, és azok szeretnének maradni nyugdíjas korukban is. Emellett ezzel a számunkra szimbolikus, remélhetőleg számukra jelentősebb, tízezer forintos összeggel szerettük volna elismerni azt a munkát, amit egy életen át végeztek a városért – mondta Kriza Ákos a Salkaházi-program elindításának okairól.

– Mi a feltétele annak, hogy hozzájuthassanak ehhez az összeghez?
– Nagyon egyszerű feltétele van, miskolci kell legyen, nyugdíjas és 60 év fölötti. Nagyjából negyvenezer nyugdíjast érint ez, mindnyájukat értesítettük levélben, hogy elindítottuk a programot. Feltétel még, hogy a levelünk mellett található jelentkezési lapot kitöltve küldjék vissza.

– Augusztus közepéig kell visszajuttatni a nyomtatványokat az önkormányzathoz, mik a tapasztalatok, milyen az érdeklődés?
– Július 24-én kezdtük postázni a nyomtatványokat és látható, hogy hatalmas az érdeklődés, a mai napig 13 200 nyomtatvány érkezett vissza, ami a jogosultak egyharmadát jelenti. Ami számunkra szintén fontos: érzik a törődést, amit az önkormányzat feléjük tanúsít, köszönő levelek tömkelege érkezett a hivatalhoz.

salkahazi_program_140619ml_12.0.jpg

– Hogyan történik majd a kifizetés?
– A miskolci adóbevételek beérkezésekor, szeptemberben teremtődik meg a gazdasági háttér ahhoz, hogy kifizessük ezeket. A postás fogja vinni, ahogy a nyugdíjat.

– Lehet-e számítani arra, hogy a Salkaházi-programnak lesz folytatása jövőre is?

– Természetesen lesz folytatása, hiszen ezt egy hosszú távú programként indítottuk el, amelynek ez az első eleme. Az első lépés egy szociális gondoskodó csomag megvalósításában.

– Számos lépést tett már a városvezetés az élhető Miskolc megteremtéséért, ezek közé tartozott például a „fészekrakók” kitelepítése is. Most, a múlt heti közgyűlés döntése értelmében, a Jelenlét az avasi lakótelepen konzorciummal kötöttek megállapodást, hogy segítsék a szociálisan leghátrányosabb helyzetben lévőket. Mit jelent ez a program?

– Az, hogy 92 lakás esetén már eltávolítottuk a „fészekrakókat” az Avasról, nagyon fontos, de nem oldotta meg véglegesen a problémát, hiszen lelakott lakásokat, szétvert liftet, összefirkált lépcsőházat, csótányokat, hatalmas adósságállományt hagytak maguk mögött. Ez olyan, mintha egy nagyműtéten átesett beteget magára hagynánk, hogy innentől gyógyuljon meg magától. Továbbra is gondoskodni kell ezekről a közösségekről, foglalkozni velük, akik ott maradtak. Segíteni nekik, hogy rendbe tegyék azt a környezetet, ahol élnek, a lépcsőházakat, a lakásokat fel kell újítani, a rovarirtást el kell végezni, rendezni kell a környezetet és segíteni azokat, akikre ez a hatalmas gazdasági teher is hárul. Ezért a máltaiak, a jezsuiták és a Dialóg Egyesület támogatásával egy konzorcium jött létre, amely a legproblémásabb lépcsőházaknak fog segíteni, hogy vissza tudjon térni az életük a normális kerékvágásába.

avas_szoc_140731_fkcs_2.jpg

– Mivel, miben tudnak nekik segíteni?

– Sok mindennel. Létrehozunk közösségi teret, ahol találkozók, beszélgetések jöhetnek létre, ahol a gyerekeket korrepetálni lehet, ahol tanácsot adnak nekik, hogyan lehet átütemezni azokat a számlákat, amiket eddig nem tudtak kifizetni. Megbeszélik, hogyan lehet közösen felújítani a lépcsőházat, elöl járnak azokban a munkákban, amiket kalákában el lehet végezni. Nagyon sok jó példa van már az országban, amelyet be tudunk Miskolcon is vezetni, nem kell mindenféle modellkísérleteket folytatni, van már olyan gyakorlat, amelyik működik. Elég csak a veszprémi példát említeni, amit a máltaiak már öt éve visznek. Csak egy eredmény, 85 százalékos most a közösköltség-fizetési arány, ezelőtt négy évvel öt százalék alatt volt. Ez óriási lépés.

– Mekkora forrásra volt szükség a program beindításához?
– Ahhoz képest, hogy mekkora a probléma, az a több mint 30 millió forint, amit a közgyűlési döntés értelmében rendelkezésre bocsátunk, csak egy csepp a tengerben, de megfelelő arra, hogy el tudjanak indulni. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a „fészekrakók” beköltözése által szétvert lakóközösségek újra összeforrjanak.

– A gyakorlatban mikor indul a program?
– Gyakorlatilag már elindult, folyamatos a lakások kijelölése és a lakók hamarosan találkozhatnak a szervezetek képviselőivel, de természetesen az önkormányzat szakemberei is ott lesznek ezekben a problémás lakóépületekben.

minap.hu