Miskolcon működik a jogrend, a jogbiztonság, Miskolcon működik a jogállam - hangsúlyozta Kiss János. Kiemelte, a miskolci közgyűlés a Fidesz-KDNP frakció szavazataival a közelmúltban nyomortelep felszámolási programot fogadott el, melynek kapcsán személyesen kérdezték meg a miskolci lakosokat, akik közül 35.000-en nevükkel és aláírásukkal is támogatták a programot. Soha ennyien Magyarországon még helyi politikai kezdeményezést nem támogattak – jelentette ki.
Arról, ami kedden történt Miskolcon, a Hatodik utcában, Kiss János elmondta: jogszerű bírósági végrehajtási eljárás keretében ürítettek ki két lakást. Mindkét ingatlan az úgynevezett számozott utcákban található, amely Miskolc legproblémásabb nyomortelepe, és így a telepfelszámolási akció első számú célpontja. Nem azért, mert a diósgyőri stadion fejlesztésének útjában áll, hanem azért, mert a környékén tapasztalható közbiztonsági panaszok szerint itt van a bűnözés melegágya. A Fidesz-KDNP frakció pedig nem partner abban, hogy a gettókultúra tovább virágozzon Miskolcon – hangsúlyozta.
Mint elhangzott, a bírósági végrehajtás során a végrehajtók a jogszabályban előírt kötelezettségüket teljesítették, amikor a rendőrség közreműködésével érvényt szereztek a bíróság jogerős ítéletének. Ennek keretében történt meg a szerződésszegő bérlők által elmulasztott birtokbaadás. Kiss János elmondta, nem igaz az a sajtóban megjelent hír, hogy az érintettek nem tudtak a kilakoltatásról, hiszen a bírósági végrehajtók a két éve tartó eljárás keretében folyamatosan tájékoztatták őket az ügy állásáról - így most a birtokbavételről is. Ezt támasztja alá, hogy az egyik család már összecsomagolva várta a végrehajtót.
A Fidesz-KDNP nem tud és nem is akar szembemenni a végrehajtási jogszabályokkal, sem annak a 35.000 miskolci lakosnak a véleményével, akik nevükkel és aláírásukkal álltak ki a nyomortelep felszámolási program mellett. A nyomortelepek felszámolása érdekében tett lépeseiket hiteltelenítenék el most, ha nem értenének egyet ezzel a két, – a saját kezdeményezésük alapján indult és befejezett – végrehajtási eljárással. Nagyon rossz üzenetet közvetítenének a jogkövető többség felé, ha azt mondanák, következmények nélkül fel lehet rúgni a jogszabályokat és a fizetési kötelezettségeket – hangoztatta Kiss János.
A frakcióvezető hozzátette: természetesen, ha az ügyben valamely kiskorú gyermek elhelyezéséről intézkedni kell, mert a családja nem tud róla gondoskodni, akkor az önkormányzat segíteni fog a gyermeken segíteni fog. Más esetben az önkormányzatnak nincs elhelyezési kötelezettsége.
minap.hu