Ugrás a tartalomra

Miskolcra látogatott a Holland Királyság Budapesti Nagykövete

Létrehozva
Hivatalában fogadta Kriza Ákos polgármester Gajus Scheltema rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet. A találkozón részt vett Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának és Európai Ügyek Bizottságának tagja, aki az Európa Tanácsban is képviseli hazánkat. 
A polgármester mindenekelőtt részvétét fejezte ki a nagykövetnek a malajziai utasszállító repülőgép katasztrófájában elhunyt holland áldozatok miatt.

A nagykövet elöljáróban kifejtette, számos oka volt arra, hogy missziója első évében a borsodi megyeszékhelyre látogasson, hiszen Miskolc Magyarország egyik legjelentősebb városa, számos holland cég telepedett le a régióban, valamint a hajdan volt iparváros jelenkori szépsége is vonzotta. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy kellemes látványban van része a városba érkezőnek.

A találkozón Kriza Ákos polgármester ismertette a város fejlődési irányát, amelyhez az eddig elért eredmények szilárd alapot nyújtanak, majd kitért a foglalkoztatottak számának kedvező alakulására, városunkban működő jelentősebb cégekről is szólt. A nagykövet megjegyezte, bár a városban és környékén jelenlévő holland cégek szerényebb létszámot alkalmaznak, ez mégis azt erősíti, Miskolc képes befektetőket vonzani.
 
holland_nagykovet_140804ml_1.jpg

Mindhárman egyetértettek abban, hogy csak a tervezett rendszerek működnek a világban, tervezés nélkül egy várost fenntartani, hatékonyan működtetni nem lehet.

A tárgyaló felek egyetértettek a romakérdés kapcsán abban, hogy erre az oktatás jelenthet hosszú távú megoldást. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő ezzel kapcsolatban ismertette a kezdeményezésére induló Szimfónia Projektet, amely a zene segítségével törekszik a gyerekeket az iskolában tartani, a lemorzsolódást csökkenteni.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.