Ugrás a tartalomra

Az LMP-nek is lesz polgármester-jelöltje Miskolcon

Létrehozva
Önálló polgármesterjelöltet indít Miskolcon a Lehet Más a Politika (LMP) – tudta meg portálunk. Értesüléseink szerint más pártokkal nem, civil szervetekkel egyeztetnek még, az esetleges támogatásról.
Herelai Renáta, a Lehet Más a Politika Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke portálunknak nyilatkozva kijelentette, Miskolcon is indít polgármesterjelöltet az LMP. Mint mondta, jelen állás szerint jelöltjük önállóan indul, bár a megyei elnök nem zárta ki, hogy egyes civil szervezetek is mögé állnak majd – erről egyelőre még folynak a tárgyalások.

Herelai Renáta azt is elmondta, miskolci polgármesterjelöltjüket előreláthatóan a jövő hét elején mutatják majd be.

minap.hu