A miskolciak még bizonyára jól emlékeznek arra az időre, amikor az MSZP-s vezetésű város, és rendőrkapitánya, Pásztor Albert tétlenül nézte, ahogy a „fészekrakók” elözönlik a várost. Most pedig a magát független polgármesterjelöltnek mondó Pásztor kampányát finanszírozó baloldali pártok próbálnak feszültséget kelteni a számozott utcákon élők között, és a nyomortelepek fennmaradása mellett teszik le voksukat – fogalmazott sajtótájékoztatója elején Soós Attila. – Vajon a most sátrakkal tüntetők valóban a számozott utcákban élnek? Valóban érintettek? Valóban képviselik az ott élők akaratát? És vajon akarják-e a környéken élők, hogy maradjanak a nyomortelepek, maradjanak a nem fizető, szerződésszegő lakók, vagy azt akarják, hogy tegyünk ellene? – tette fel kérdéseit a szóvivő, hozzátéve: eközben vannak, akik igyekeznek elhitetni a számozott utcákon élőkkel, hogy a város nem az ő érdekükben szeretne lépni, nem az ő jobb körülmények közé kerülésükért dolgozik.

Soós Attila elmondta, miközben a Gyurcsány-párti Varga Gergő együtt sátorozik a számozott utcákért tüntetőkkel, a Bajnai-párt pedig egyenesen azt követeli,
hogy a város vezetése állítsa le a nyomortelepek felszámolását – polgármesterjelöltjük, Pásztor Albert (képünkön) mélyen hallgat. – Nincs véleménye ilyen fontos kérdésben? Vagy még nem írták meg a független jelöltnek a támogató pártok, mit kell mondania? Olyannyira meghasonlott, hogy már a baráti sajtónak sem beszél erről a közérdeklődésre számot tartó témáról. Mitől fél? Pedig, ha valaki, akkor ő el tudná végre mondani a miskolciaknak, hogy ki viseli a „fészekrakók” betelepüléséért, rombolásáért a politikai felelősséget – fogalmazott végezetül a szóvivő.
minap.hu