Ugrás a tartalomra

Imázsfilm a Bükkről

Létrehozva
A Magyar Nemzeti Parkokat népszerűsítő csatorna a legnagyobb videómegosztón számos videót adott már közre. Egy hónappal ezelőtt egy a Bükköt bemutató imázs film is felkerült a nemzeti parkok kisfilmjeinek listájára.

A Bükki Nemzeti Park kerékpártúrát, s megannyi barlangi túrát is kínál a természet szerelmeseinek, de számos látnivaló van azoknak is, akik gyalog indulnak neki, de nem vágynak barlangokba. A park területén harmincnál is több kulcsos ház kínál szállást.



A Bükki Nemzeti Park területének 95 százaléka erdőterület, így a parkban folyó legjelentősebb gazdálkodási tevékenység az erdőgazdálkodás.

A Bükk hegység éghajlatának sajátosságait a tengerszint feletti magasság változásai, valamint domborzati viszonyai határozzák meg. Az évi középhőmérséklet az országos átlagnál körülbelül 2 °C-al alacsonyabb, mindössze 7-8 °C, a Bükk-fennsík legmagasabb részein még alacsonyabb, csupán 6 °C. A jelentős kontinentális hatás miatt a tél hideg (a januári átlaghőmérséklet -4 °C), a havas napok száma az országban itt a legmagasabb. Az első fagyok október elején jelentkeznek, az utolsók azonban április végéig is elhúzódhatnak. A nyár meleg, gyakoriak a júliusi eleji és augusztus végi zivatarok.

A geológiai adottságok mellett így a klimatikus változatosság is hozzájárult ahhoz, hogy egy páratlanul gazdag flóra és fauna alakulhatott ki és maradhatott fenn.

Ami az állatvilágot illeti, a hegységet övező Bükk-vidék gerinces-faunája a hazai átlagnál gazdagabb, sok veszélyeztetett természetvédelmi státuszú faj jelentős populációja él itt. Egyes fajoknak itt él a legnagyobb hazai állománya és van olyan faj is, melynek eddigi kizárólagos lelőhelye a Bükk hegység.

minap.hu
Fotó: minap.hu archív