Ugrás a tartalomra

Fűkaszálás, ároktisztítás – folyamatos munka a közterületeken

Létrehozva
Miskolc területén mintegy 3 millió négyzetméternyi úgynevezett intenzív és első kategóriás zöldterületen kell nyírni a füvet. Ez több mint 400 focipályányi terület gondozását jelenti: utak, utcák, járdák melletti területeken, parkokban és társasházak környezetében. A napokban a belvárosi és az avasi városrészekben kaszálnak, a Kis-Hunyad, Petőfi, Serház, Szent István Szentgyörgy, Ifjúság, Győri kapu Thököly és Kohó utcákban.
Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a korán jött tavasz miatt idén már április első napjaiban megkezdődött Miskolcon a fűnyírás.

funyiras_110706_ja_12.jpg

A sok eső az elmúlt hónapokban is hátráltatta a munkát, azonban az úgynevezett intenzív területeken, vagyis a főközlekedési utak melletti zöldterületeken, parkokban negyedik - néhol ötödik - az I. kategóriás területeken pedig a harmadik, negyedik kaszálást is elvégezte már a Városgazda. A város valamennyi területén, még a külterjes részeken is kaszáltak már kétszer.

kozmunka_program_120814_ja_6.jpg

-
A város a turisztikailag fontos területeket, a belvárosi részeket és parkokat, uniós játszótereket kiemelten kezeli. A miskolctapolcai parkban, a dél-kiliáni nagyparkban, a fogalmasabb utak mentén vagy a belvárosi parkokban, zöldterületeken idén már négyszer-ötször kaszáltak – hangsúlyozta Pásztor Imre.

Mint mondta, tavasszal és a nyár folyamán az árvízvédelmi szempontból fontos árkokat kitakarították, a Csermőkei dűlőnél, a Toronyalja utcában, a Petőfi tér mellett, a Körösi Csoma Sándor utcában, Felső-Majláthon, a Hajós, Kölcsey, Ifjúság utcában, a Lórántffy utcán, a Tetemvár környékén, a Mátyás király utcában, a Komlóstetőn, a Tölgy, Eper, Előhegy és Pesti út mellett, az Egri és Kalocsai utcákban. Így a nagy intenzitású nyári záporok, zivatarok csapadékmennyiségét is elvezették az árkok.

minap.hu