Ugrás a tartalomra

Megyei polgárőr nap Mezőcsáton

Létrehozva
Jelentős érdeklődés mellett, Mezőcsáton tartották meg szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Napot. A rendezvényen a polgárőrség és a rendőrség képviselői is hangsúlyozták, hogy a közbiztonság javítása és a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében végzett rendőri munkának fontos láncszeme a polgárőrök segítsége.
polgartallai.jpg

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei polgárőrök 15. alkalommal ünnepelték egész napos rendezvénnyel összetartozásukat és a közösség érdekében végzett munkájukat.

Az eseményen mások mellett Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára (képünkön), Markos György, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese, Kovács Béla r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, Domány László, Mezőcsát város polgármestere, valamint Csóra György, a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is részt vett.

polgaror1.jpg

Az ünnepi alkalomból a megye közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett munkájáért számos polgárőr részesült elismerésben. A magyar polgárőr mozgalom támogatásáért több, velük együttműködő szervezet tagja is kitüntetést vehetett át. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozat kitüntetést adományozta többek között Sipos József r. őrnagynak, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrs parancsnokának.

polgaror3.jpg
A Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége „Szatmári Gyula emlékplakett” kitüntetést adományozott mások mellett Mecser Tamás r. ezredesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megyei rendőrfőkapitány-helyettesének. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrség és a polgárőrség kiemelkedő együttműködése érdekében végzett munkájukért dicséretben és tárgyjutalomban részesítette Győrfi Gábort, a Mályinkai Polgárőr Egyesület elnökét, Pénzeli Kornélt, a Miskolc-Győri kapui Polgárőr Egyesület elnökét, valamint Szegedi Lajost, a Novajidrányi Polgárőr Egyesület elnök-helyettesét.

polgaror4.jpg

Az ünnepi rendezvénysorozatot sportversenyek, néptánc bemutató, könnyűzenei műsorok, valamint rendőrségi és tűzoltósági bemutatók színesítették.