Ugrás a tartalomra

Nyár, belváros, strandröplabda: ezúttal csapatok versengtek

Létrehozva
Mint ismert, augusztus 8-án és 9-én rendezik meg az I. Borsodi strandröplabda-bajnokságot Miskolcon. A szervezőktől korábban megtudtuk, hogy a versenyre már előre többen jelezték részvételüket szerte az országból. Így aztán elmondható, hogy Miskolcon, a környéken és a régióban is egyre jelentősebb „strandröplabda-élet” van.

Preview Image


A szervezők pedig azt szeretnék, ha a várossal közösen épített pályán – amely a közelmúltban országos bajnokságnak adott otthont – folyamatosan legyenek ilyen rendezvények a Belvárosi Ligetben.

Szombaton a páros versenyekkel nyitott az I. Borsodi strandröplabda-bajnokság, majd ma már a csapatversenyek kerültek terítékre. Szerencsére az időjárás is kedvez a játékosoknak, hiszen napsütéses időnk van ma is, a szél pedig épphogy csak lengedez.

strandroplabda_megye_140809_ja.jpg
A mérkőzések után – ahogy az szombaton is volt – a zenéé lesz a főszerep vasárnap is: a gesztenyefák alatt a Parafa Duó együttes fellépésén salsa, rumba és más, hangulatos latin ritmusokat hallgathatunk.

minap.hu
Fotó: J. Á.