Így született meg az ötlet, hogy az idei Miskolci Kamarazenei Nyár hangversenyein keresztül egy igazán méltó megemlékezés valósulhasson meg, ahol mindnyájunk számára valódi alakjában tárulhat fel a reformkori Magyarország hangulatát árasztó, teljesen ismeretlen Egressy-életmű. Mert mit is ismerünk tőle a Szózaton kívül? A Klapka-induló mellett még a gyakorló zenész is alig valamit. Pedig Egressy rövid életét szinte mindvégig a nemzet haladásának, szent ügyének szolgálata töltötte ki, ott állva helyt, ahol csak szükség volt rá, de melyik Egressyről is beszélünk? Volt ő színész, operaénekes, dalszerző (Petőfi első jelentős megzenésítőjeként), hazafias férfi- és vegyeskari művek komponistája, népénekek harmonizálója, tanár egy cigánybanda élén, igen sikeres operák szövegkönyvének fordítója, és írója, népszínmű-szerző, újságszerkesztő és hangversenyrendező, mindez életének szűk 37 esztendeje alatt! Az a tény pedig, hogy rövid pályájának a kezdés szempontjából is meghatározó időszakát megyénkben és városunkban töltötte, adta az alkalmat, hogy a már egy évtizedes hagyománnyal rendelkező Miskolci Kamarazenei Nyár idei programjait is az Egressy-évforduló jegyében rendezzük meg, ahol egy unikális jelentőségű sorozat keretében bárki a lehető legteljesebb képet kaphatja Egressy Béni életéről és művészetéről. Ezen törekvések eredményeként kerül majd egy Egressy Béni itt tartózkodását megörökítő emléktábla a papszeri Herman Ottó Múzeum falára, ahol, mint az akkori Református Gimnázium diákja tanult.
Idén Egressy Béni mellett a magyar romantikus zene még két másik meghatározó alakjának évfordulóját ünnepeljük: 250 éve született Lavotta János és Bihari János, akik Csermák Antal mellett az úgynevezett verbunkos triász tagjai volt. Mindhárom zenész megfordult megyénkben, de Lavotta e vidék nemesi kúriái mellett 1797-99 között Miskolcon is élt, és alkotott. Mellettük elhangzanak még a „csárdáskirály” Rózsavölgyi Márk és a városunkban született Reményi Ede kompozíciói is. Az ő művészetük nélkül aligha beszélhetnénk Liszt Rapszódiáiról, Brahms Magyar táncairól vagy Erkel korai operáinak nemzeti karakteréről. Így az említett verbunkos-komponisták műveivel kiegészülő koncertek igen színes keresztmetszetét adják azon kor zenéjének, amellyel kapcsolatban Petőfi, Rózsavölgyi halálára c. versében azt írja: „Egyszer ember csak a magyar, mikor a fülét, szívét megtölti a muzsika”. Mindezekhez szolgál még fontos adalékul a műveket összekötő műismertetések és prózai részek sorozata, melyben a megzenésített versek mellett olyan irodalmi művek részletei is elhangzanak, melyek mélyebb kulturális összefüggésbe hozzák a reformkor társadalmát és zenéjét. Legyünk minél többen részesei a régmúlt varázsának, egy aranykori Magyarország zenés-irodalmi tündérvilágának!
Flach Antal