Ugrás a tartalomra

Miskolcra érkezett az Év utazója

Létrehozva
Miskolcra érkezett szerdán Dobos Judit, az Év utazója. Judit története azonban már sokkal korábban kezdődött. Történt ugyanis, hogy a Magyar Turizmus Zrt. májusban pályázatot hirdetett az Év utazója címre. A felhívásra hozzávetőleg 100 fiatal felelt, a nyertes feladata ugyanis annyi, hogy tíz hét alatt beutazza Magyarországot. Élményeit pedig videókban, blogbejegyzésekben megossza az érdeklődőkkel. A győztes minden héten másik belföldi turisztikai régióba látogat el.

Preview Image


A pályázatot egy 23 éves debreceni lány, Dobos Judit nyerte meg, aki az általa készített videóban a máriapócsi versenypályára kalauzolta el a nézőket. Juditot egy háromfős stáb kíséri, az általuk összeállított kis videók pedig az evutazoja.hu, valamint a Travelo, az Index és az Indavideo oldalain is megjelennek. Az élményekről emellett blogbejegyzésekben és web2-es felületeken is beszámol.

– Egy felhívó videóval keltettük fel a fiatalok érdeklődését. A legextrémebb, legfiatalosabb kalandokat próbáljuk ki, tíz hét, tíz hazai régió. A belföldi turizmusra szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét. Arra, hogy nem kell külföldre utazniuk ahhoz, hogy izgalmas, kalandos élményeket szerezzenek, mert Magyarországon számtalan remek hely, klassz lehetőség van – mesélte a célt, a történetet a műsorvezető, Tokár Tamás.

A webes sorozatban minden héten van egy rész. A következő természetesen az Észak-magyarországi régió, és Miskolc lesz – ehhez gyűjtögeti két napon át Judit a miskolci élményeket. A sorozat szeptemberig tart.

turista_lany_140813_ja_23.jpg

Az eheti program kedden indult. Régiónkban Judit járt már Hollókőn, ahol a világörökség kapott főszerepet, majd Mátrafüredre utazott, ott a hegyi sportokkal ismerkedett meg, aztán jött Demjén és a fürdőzés, amit Eger és egy jó pincészeti látogatás követett, szerdán délben pedig következett Miskolc.

Városunkban az első megálló a Szent István-barlang volt, majd Lillafüred Palotaszállóval, s a városba utazáshoz egy az Északerdő Zrt. által üzemeltetett kisvonaton vezetett az út.

– Utaztam már ezen a kisvonaton, mert a családommal már jártunk itt. Felnőtt fejjel egészen más. Gyermekként más kaland, most pedig más dolgokat figyeltem. Az erdőt, az állatokat, a Hámori-tó pedig egyszerűen gyönyörű. A lillafüredi megállóba egy alagút vezetett, az izgalmas volt. A gyerekek hangoskodtak, sötét volt. Nagyon jó érzés volt – mondta félúton Dobos Judit, aki egészen a Dorottya utcáig utazott a kisvonattal – ott pedig még a „volán” mögé is beülhetett.



Mint mondta, az utolsó részt már úgy tették meg, hogy Tamással kiállhattak a vonat elejére, de nagyon kellett kapaszkodniuk.

– Élveztük nagyon az utat. A mozdonyvezetés nagyon izgalmas volt. Elindultam, és jött egy bácsi. Fékeznem kellett, igazi akcióhelyzetbe keveredtem. Szeretnék még kisvonatozni majd a jövőben is – tette hozzá Judit, majd a szoros program miatt búcsút kellett inteni a kisgőzösnek, a következő állomás a belváros volt, mert látnivaló ott is akad bőven.

turista_lany_140813_ja_31.jpg

A belvárosban a Miskolci Nemzeti Színház homlokzatát díszítő, hatalmas Shakespeare-portré ihlette meg Juditot, vette is elő a telefonját, hogy megörökítse, majd a Miskolc Bolt és Caféban nézte meg, milyen miskolci relikviákat lehet hazavinni, hogy erre az útra tárgyak segítségével is mindig emlékezhessen.

A túra következő állomása – a fiatalok figyelmét mi más is hívhatná fel jobban, mint a minőségi, egyedi sör – a Kortyolda volt. Judit és Tamás csapolt a finom Kortyból, a gesztenye és a világos sörből – egy kis sörtörténelem is járt az ital mellé, majd útnak indultak a sétáló utcán, hogy leteszteljék a miskolciakat, felismerik-e a különleges, kézműves sört, amit a belváros szívében mérnek.

turista_lany_140813_ja_41.jpg

A Szinva terasz kihagyhatatlan élmény, ahogyan a Miskolci lányok kompozíció is – Judit tiszteletbeli miskolci lány is lett köztük. A miskolci kalandozás pedig a Barlangfürdővel folytatódik, de már csütörtökön.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.