Ugrás a tartalomra

Miskolcon folytatódik a nyomortelepek felszámolása!

Létrehozva
A Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke valótlanul állítja, hogy megállapodtak Miskolc polgármesterével abban, hogy legalább két hónapra felfüggesztik a kilakoltatásokat Miskolcon. Szintén valótlanul állítja Váradi Gábor elnök azt, hogy megállapodás született arról is, hogy az úgynevezett számozott utcákban lakóknak csak miskolci lakóhelyet ajánl fel a város. Ezzel szemben a valóság az, hogy semmiféle megállapodás nem született a roma vezető és Miskolc polgármestere között. Sőt, a mai tárgyaláson immár két államtitkár jelenlétében is leszögeztem: Miskolcon minden csak a jogszabályok és a városi rendeletek betartása mellett történhet a nyomornegyedek felszámolása kapcsán – hangsúlyozza Kriza Ákos, Miskolc polgármestere közleményében.
„A mai egyeztetésen, amelyre hivatkozik a cigány kisebbségi vezető, mindössze annyi történt, hogy a nyomortelepek felszámolásának eljárásában a Máltai Szeretetszolgálat mediátor szerepet vállalt, amit mindkét fél üdvözölt. Ennyi.

A nyomornegyed-felszámolások ügyében nincs semmilyen meghátrálás a városvezetés részéről.

A belügyminisztériumban megtartott egyeztetésen egyébként részt vett még Pogácsás Tibor, belügyminisztériumi önkormányzati államtitkár, Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár - és munkatársaik - valamint Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke is. A tény tehát az, hogy Miskolcon tovább folytatódik a nyomornegyedek felszámolása!” - hangsúlyozza csütörtöki közleményében Kriza Ákos.

minap.hu
Képünk múlt héten, a Dráva utcai telep felszámolásánál készült