Ugrás a tartalomra

Megszökött 17 ebolás beteg

Létrehozva
Fegyveresek feldúltak Monroviában, Libéria fővárosában egy olyan központot, amely az Ebola-vírus elleni küzdelemre jött létre, s a behatolást kihasználva 17 beteg megszökött - közölték egybehangzó források vasárnap.
"Betörték az ajtókat és kifosztották a helyiségeket. A betegek mind elmenekültek" - mondta Rebecca Wesseh, aki szemtanúja volt a vasárnapra virradó éjjel történteknek. Szavait megerősítették környékbeli lakosok és a libériai egészségügyi dolgozók szövetségének főtitkára, George Williams is.

Elmondása szerint 29 Ebola-beteget vettek fel előzetes kezelésre a központba, hogy azután kórházba szállítsák őket. "Az Ebola-teszten mind pozitívnak bizonyultak - mondta. - A 29 beteg közül 17 szökött meg tegnap (szombaton), kilencen négy nappal ezelőtt meghaltak, hármat pedig tegnap erővel elvittek a rokonok." Hogy hova, azt nem tudni.

A többségükben fiatalokat erőszakkal kényszerítették be az Ebola-központnak otthont adó, Monrovia külterületén álló gimnáziumba - folytatta Rebecca Wesseh. Elmondta, Ellen Johnson Sirleaf államfővel szemben ellenséges szavakat kiáltoztak és azt, hogy az országban "nincsenek ebolások". Az erőszakos behurcolás miatt szöktek el a betegek és rajtuk kívül ápolók is - tette hozzá.MTI