Ugrás a tartalomra

„Ahogy évről évre szaporodnak a búzaszemek, úgy lesz egyre több magyar polgár is”

Létrehozva
allamalapitas_unnep_140820_vcs_08.jpg

A menet megérkezését követően, a koronaőrök elhelyezték a Szent Koronát a színpadon, majd Kriza Ákos polgármester átvette az új kenyeret. A Himnusz közös eléneklését követően előbb Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, majd Kriza Ákos mondott ünnepi beszédet (lásd külön cikkünkben). A beszédeket rövid kulturális műsorok kötötték össze. Felléptek a színpadon a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosai, Pólos Árpád, a kassai Thália Színház színésze pedig Illyés Gyula: Árpád című versét szavalta el.

 allamalapitas_unnep_140820_vcs_27.jpg

Miután Áder János köztársasági elnök elfogadta honosítási kérelmüket, külhoni magyarok – köztük egy háromgyerekes család – most tettek állampolgári esküt és fogadalmat Miskolcon. Miután neveiket felolvasták, vastapssal köszöntötték őket a miskolciak. Megható pillanat volt – akárcsak az esküt tevők számára az, amikor Kriza Ákostól – miután aláírta – átvehették magyar állampolgársági díszoklevelüket.

allamalapitas_unnep_140820_vcs_30.jpg

„Kedves magyar testvéreim!” – fordult feléjük Miskolc polgármestere, aki arról szólt, köszöntve őket magyar állampolgárként, hogy immár negyedik éve sütik meg a Magyarok Kenyerét Pécsett, s ebből az alkalomból a Kárpát-medence minden magyarlakta területéről, minden szegletéből viszik a búzát ehhez. „Ahogy évről évre szaporodnak a búzaszemek, úgy lesz egyre több magyar polgár is”, fogalmazott a városvezető, aki arra kérte a most díszoklevelet átvevőket, hogy éljenek magyar állampolgárságukkal.

Preview Image


Az ünnepélyes díszoklevél-átadást követően a történelmi egyházak képviselői – Sándor Frigyes evangélikus esperes, Mikolai Vince római katolikus esperes, Szőnyi Tamás református esperes, valamint Papp András görög katolikus esperes – megáldották, megszentelték az újkenyeret.

Preview Image


Az ünnepi pillanatokat követően a Miskolc Dixieland Band lépett színpadra, majd részleteket tekinthettek meg az érdeklődők az „István, a király” című rockoperából. A Miskolci Illés Emlékzenekar mellett Molnár Erik és Varga Andrea színművész is közreműködött a műsorban.

tuzijatek_140820_vcs_3.jpg

Az est sztárvendégének, a Bon Bon együttesnek fellépését követően, a látványos tűzijáték zárta az idei augusztus 20-i ünnepségsorozatot Miskolcon, háttérben a megvilágított avasi kilátóval.  

K. I.
Fotó: V. Cs.