Ugrás a tartalomra

Megemlékezés és koszorúzás Felsőhámorban

Létrehozva
hamor_140820_ja_5.jpgAz 1938-ban, Szent István király halálának – „égi születése” napjának – 900. évfordulóján felállított szobornál Varga László országgyűlési képviselő méltatta a hámoriakat, hiszen ők voltak az elsők „Nagy-Miskolcon”, akik szobrot állítottak államalapító királyunknak. Szent István és uralkodása kapcsán a képviselő kiemelte, milyen hatalmas vállalás, milyen kemény feladat volt megtartani a magyarságot a Kárpát-medencében – úgy ráadásul, hogy belső konfliktusokat is vállalnia kellett az egységes állam kiépítése során.

Kovács László, a terület önkormányzati képviselője ünnepi beszédében kiemelte: a szobor felállítása mellett büszke arra is, hogy a felsőhámori római katolikus hamor_140820_ja_11.jpg templomban található az az oltárkép, amelyen Szent István halála napján országát Szűz Mária kegyébe ajánlotta. A képviselő röviden ismertette, hogyan alakult ki az augusztus 20-ai ünnepnap, s hogyan vált 1990. óta az ország egyik legjelentősebb ünnepévé.

– Szent István király úgy illesztette be országát a Nyugat-európai világba, hogy közben megőrizte országa és népe sajátos jellegét és értékeit is. Ezer esztendő után elmondhatjuk, talán ebben volt legnagyobb nagysága – hangsúlyozta Kovács László. Az ünnepi beszédeket követően megkoszorúzták Szent István szobrát, majd Palotai Ádám káplán megáldotta és megszentelte az újkenyeret.

Preview Image


Mint mondta, Szent István azt kívánta, népe Krisztushoz kapcsolódva haza- és istenszerető legyen. „Példája sohasem halványulhat el a szívünkben”, fogalmazott a káplán, aki ünnepi hálaadó szentmisére is várta a híveket a római katolikus templomba.

K. I.

Fotó: J. Á.