Ugrás a tartalomra

"Miskolc lelki megújulásának is szimbóluma"

Létrehozva
diosgyorivar_kapolna_140820_vcs_07.jpg

Mint ismeretes, a felújított diósgyőri vár „festői romból” a fénykort idéző történelmi épületté vált a nyár végére. A rekonstrukció során két emblematikus helyiség is újjáépült: Közép-Európa legnagyobb lovagterme és a várkápolna, melyet ma, államalapító Szent István király ünnepén szenteltek fel, áldottak meg a történelmi egyházak képviselői.

Preview Image


Kriza Ákos polgármester beszédében utalt rá, hogy a kápolna-felújítás előzetesen kimaradt a vár rekonstrukciós terveiből. Azonban úgy gondolták, egy ekkora közösségi tér nem képzelhető el lelki központ nélkül, a várkápolna felújítására is megkeresték, s megtalálták a megoldást.

diosgyorivar_kapolna_140820_vcs_35.jpg

Kriza Ákos kiemelte, a névválasztásnál egyértelmű volt, hogy Nagy Lajos király leánya, Szent Hedvig kegyelmébe ajánlják a felújított várkápolnát, aki lengyel királynő is volt. Így szimbolizálja a reneszánszát élő lengyel-magyar barátságot, de szimbóluma a felújított kápolna a megújuló Miskolcnak is, amely nem képzelhető el spirituális, lelki megújulás nélkül.

diosgyorivar_kapolna_140820_vcs_15.jpg

Ezt követően Palánki Ferenc püspök, a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében, felszentelte a kápolnát, amely tíz nap múlva már esküvő színtere lesz. Az első párt - Karajz Nikolettet és Lugosi Ottót - akik a történelmi helyszínen mondhatják ki a boldogító igent, pályázat útján választották ki.

minap.hu