A NIF beruházásában valósul meg a Miskolc északi elkerülő építése, amely észak-északkelet irányában kerüli el a várost, az M30 autópálya megépült csomópontja és a Miskolc Zsigmond utca csomópontja között. Az elkerülő elsőfokú árvízvédelmi gátként is szolgál – jelentősége így többszörös.
A munkával, s az aktuális folyamattal, a Sajó-híd betolásával kapcsolatban Csöbör Katalin elmondta, az autósok számára kellemetlen lehet a munkafolyamat, de türelmet kért, hiszen a munka végeztével könnyebb lesz a közlekedés.

– A 2010-es árvíz után majdnem meghiúsult az építkezés, de sikerült elkezdeni a munkát, amely a terveknek megfelelően halad. Most az egyik nélkülözhetetlen elemének, a 104 méter hosszú Sajó-hídnak a helyére emelése, betolása tart éppen. Ez a folyamat jövő hét keddig tart. Az elkerülő 2015 késő tavaszi átadását követően pedig mindannyian nagyobb biztonságban tudunk autózni. A belvárosban zaj és forgalomcsökkenés lesz, s a környék településeit is megvédjük a pusztító árvizektől – hangsúlyozta a kettős célt Csöbör Katalin.
Loppert Dániel hozzáfűzte, a 104 méter hosszú öszvérhíd felszerkezetét a Sajó mellett kialakított munkaterületen, a helyszínen szerelték össze. Elmondta, ritkán alkalmazzák azt a technikát, amely a Sajó-híd helyére kerülését biztosítja, de a Sajó árvízveszélye miatt szükség volt a helyszíni szerelőtér kialakítására.

– Csak így oldható meg, hogy a szerkezetet, amit egyéb esetben a vízben szerelnek össze, az esetleges árvíz ne veszélyeztesse. A pályalemezzel együtt a híd mozgatott össztömege 1084 tonna, melyet 117 méter hossza két, kettős működésű hidraulikus sajtóval, ezeken átfűzött feszítő rudakkal, szerelőcsőrök segítségével tolnak, folyamatos számítógépes ellenőrzés mellett – magyarázta a folyamatot a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy a híd végső munkáit, az aszfaltozást és a szigetelést már betolt állapotban végzik majd el.
Loppert Dániel kiemelte mindezek mellett, hogy a felsőzsolcai árvíz befolyásolta a beruházás tartalmát, így a forgalom mellett árvízvédelem megoldása is kiemelt jelentőségűvé vált.

A tavaly ősszel kezdődött elkerülő út teljes nyomvonalán befejeződött a humuszolás, a töltésépítés pedig már hamarosan véget ér. Az M30-as autópályán és a 3-as számú főúton Miskolcnál, Felsőzsolca térségében ideiglenes terelés van érvényben múlt hét óta. A korlátozás idején alakítják ki a végcsomópontot, azaz az autópálya 26-os főútig történő meghosszabbítását. A korlátozás várhatóan november elejéig lesz érvényben.
A miskolci elkerülő megépítésével a térség komplex árvízvédelme válik megoldottá, Miskolc belvárosa pedig felszabadul a 26-os főútról érkező, jelentős forgalom alól. A beruházás 13,9 milliárd forintba kerül.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.