A vendégek az elmúlt szezonban a negyedik helyen zártak hazájuk pontvadászatában, így Dudás András vezetőedző hasznos találkozókban reménykedett. Az első összecsapáson csak három játszmát váltottak a felek, ugyanis a hazaiak tartalékos felállásban szerepeltek, így 2-1-es vereséget szenvedtek. A délutáni találkozón három hiányzó volt, ezt a meccset is a szlovák együttes nyerte meg.
– Nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk, jól szolgálta a felkészülésünket – mondta Dudás edző. – A szlovákok előrébb tartanak a munkában. A feladójuk nagyon jól osztogatta a labdákat, amit nem voltunk képesek mindig követni, így egy blokk mellett az ütők kegyetlenül értékesítették a helyzeteket. Azért mi is produkáltunk szép dolgokat, és a hiányzók ellenére is hasznos volt a mérkőzés a számunkra.
A soron következő programokról megtudtuk, hogy a napokban Eperjesen, egy nemzetközi tornán szerepel a Vegyész, majd Szolnok következik, ott a helyieken kívül a Debrecen, a Dunaújváros és a MAFC lesz jelen, így mód nyílik az ellenfelek feltérképezésére is. Aztán Kecskemét jön a sorban, az alföldi városban újabb tornán szerepelnek a barcikaiak.
Ugyancsak a Vegyész RC gárdájával kapcsolatos hír, hogy megtartotta a 2014–2015-ös Magyar Kupa sorsolását a Magyar Röplabda Szövetség. A férfiaknál húsz, a hölgyeknél tizenhét csapat nevezett, így előbbieknél négy, utóbbiaknál egy párnak kell selejtezőt játszania. A Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika ellenfele a nyolcaddöntőben az Óbudai Egyetem-Kandó SC lesz.
Azoknál a pároknál, ahol azonos osztályban szereplő klubok kerültek össze, oda-visszavágós rendszerben mérkőznek a csapatok, ahol viszont osztálykülönbség van, ott egy meccset játszanak az alacsonyabb osztályú klub pályaválasztásával. Dudás András edző csapata így Budapestre utazik, a nyolcad döntő mérkőzéseit november 30-ig kell lebonyolítani.
És végül még egy jó hír a kazincbarcikai röplabda barátoknak: új támogatóval bővült a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika, ugyanis a közeli napokban a klub a Verofit Kft.-vel egyéves szerződést kötött. A svájci cég magyar képviselete közel 10 éve forgalmaz izotóniás sporttáplálékokat, melyek egyedülálló fejlesztések a sportpiacon és Magyarországon. A jó teljesítmény számos ismert tényezője közül az egyik legnagyobb szerepe a sportág specifikus táplálkozásnak és folyadékpótlásnak van. A Verofit ehhez nyújt segítséget.