Mint írták, vasárnaptól csütörtökig felkészülési edzőtáborban vesz részt az U16-os magyar labdarúgó válogatott, és eközben két edzőmérkőzést is játszik Oroszország hasonló korú csapatával. Mihalecz István szövetségi edző már korábban meghívta Lakatos Lászlót, a DVTK tehetséges játékosát. Azonban nemcsak ő lesz ott Telkiben, hanem Bene Ferenc is.
– Mihalecz Istvánnal még sohasem dolgoztam együtt, de szoros szakmai kapcsolatban állunk, ezért is megtisztelő a felkérés, másrészt mindig megtiszteltető a magyar válogatott kispadján ülni, bármilyen tisztségben – mondta el Bene Ferenc a dvtk.eu-nak. – Lakatos László miatt egyébként is terveztem, hogy kedden és csütörtökön Budaörsre utazok, és a helyszínen nézem meg a mérkőzéseket, de hogy így alakult, biztosan ott leszek.
Bene Ferenc pályafutása során korábban már többször dolgozott a magyar utánpótlás-válogatottak mellett. 2009-ben Wilco van Buuren szakmai igazgatósága idején több korosztállyal foglalkozott, és két U19-es válogatott mérkőzésen irányította is a csapatot. Majd 2010-2011-ben két éven keresztül szövetségi edzőként felelt az U17-es válogatottért, összesen 19 nemzetközi mérkőzésen ült a kispadon.
– Öt napra szól a felkérés, de ebben az időszakban is rajta tartom a szemem a diósgyőri utánpótláson – tette hozzá az utánpótlás szakmai igazgató.