Ugrás a tartalomra

Pont nélkül maradt a Volán

Létrehozva
Szombaton a negyedik forduló mérkőzéseire került sor a férfi NB I-es asztalitenisz csapatbajnokságban. A miskolci színeket képviselő Borsod Volán együttese hosszú utazás után Szegeden kísérelte meg szaporítani eddig szerzett pontjainak a számát, de az erőfeszítések nem jártak sikerrel.

Persze, úgy nem is járhattak, hogy a négyesből ketten nulláztak az egyéni mérkőzések során, ilyen előnyt ugyanis egyetlen csapatnak sem lehet adni, mert innen már képtelenség felállni. Érdekes, hogy az utóbbi években egyébként az ATSK Szeged gárdája nem okozott túlságosan sok gondot a közlekedésieknek, akik itthon és házon kívül egyaránt átgázoltak ellenfelükön, és általában csak az volt a kérdés, milyen különbséggel diadalmaskodik a miskolci társaság.

Most azonban fordult a kocka, és hiába nyerte meg minden mérkőzését Kővári Balázs, ismét igazolódott a népi bölcsesség, amely szerint egyetlen fecske nem csinál nyarat. A párosok után a Tisza partján sem került egyik csapat sem jelentős előnybe, ugyanis a Doros, Nemes egység jó játékkal verte három játszmában a Márki, Lele duót, míg a Kővári, Tóth pár hatalmas csatában maradt alul ellenfelével szemben. Jelzi az ütközet kiélezettségét, hogy a miskolciak a döntő szettben előbb 7-3-as, majd 9-7-es vezetést szereztek, tehát karnyújtásnyira kerültek a győzelemhez, mégsem tudták kihasználni a lehetőséget. A szegediek nem adták fel és fordítottak, ez bizony fájó vereségnek számított.

Az első egyéni körben Kővári könnyen elintézte Lelét, ugyanakkor itt is volt egy kellemetlen pont, hiszen Tóth Zsolt két nyert játszma után kapott ki a Csetle elleni találkozón. Mivel Doros és Nemes is vereséggel rajtolt, a szegediek 4-2-es előnyre tettek szert.

Ez gyakorlatilag be is határolta a miskolciak esélyeit, és mivel a folytatásban egyedül Kővári hozta megszokott formáját, sok remény nem lehetett. A miskolci fiú taktikusan játszott, remekül pörgetett, egyetlen labdát sem szórakozott el, és csak utolsó mérkőzésén izzadt meg, amikor döntő szettet játszott Bohács ellen. Tóth Zsolt teljesítményét sem érhette kritika, ugyanis a nyáron Miskolcra igazolt játékos kétszer győztesen hagyhatta el az asztalt, és volt még az a bizonyos, 2-0-ról elveszített összecsapása is.

Viszont azt már nem bírta el a csapat, hogy Doros Szilárd és Nemes Vince nyert parti nélkül maradt. Való igaz, kicsi volt a terem, amely ráadásul hamar bepárásodott, így az ütőről gyakran lecsúszott a labda, amely a háló alján landolt, és a körülmények nem igazán voltak kedvezőek a vendégek számára. Csakhogy volt, aki tudott ezzel élni, mások pedig nem. Nagy kár az elszalasztott lehetőségért, ugyanis ezt a mérkőzést mindenképpen a nyerhető kategóriába sorolták a Volán berkeiben és az elvesztett pontok nagyon hiányozhatnak a végelszámolásnál.

ATSK Szeged – Borsod Volán 11-7
Szeged, NB I Keleti csoport, férfi.
Győztek: Kővári (4), Tóth Zs. (2), a Doros, Nemes pár.