Hétfő este az egyetemi körcsarnokban játszott mérkőzésen a MEAFC és az egri csapat mérte össze erejét. A már hat éve működő HEPP Kupa, a Magyar Kupa mint egy utódjaként tekinthető és az NB 1-en kívül, minden csapat indulhat benne. A meccs elején lendületes betörésekkel igyekeztek pontokat szerezni a házigazdák, míg a vendégek hárompontos kosarakkal veszélyeztettek. 23-22- re nyerte így az első negyedet a kékmezes egri együttes. A II. negyedben minden játékelemben nagyot javult a MEAFC teljesítménye, sőt 9 pontos, 47-38 arányú hazai előnnyel ért véget a találkozó első fele.
A gyors játékot és a kinti dobásokat vette elő fegyverként a folytatásra a vendég együttes és a záró negyed elején már újra ők vezettek 65-62-re. A végjátékra fordulva felváltva vezettek a csapatok, majd egy szép dupla és az értékesített egri büntetőket követően 23 mp-el a vége előtt 85-85 lett az eredmény. A rendes játékidő utolsó akciója a házigazdáké volt, akik a győzelemért támadhattak, de végül maradt az egyenlő állás, így 5 perces hosszabbítás következett. A ráadásban nagyon fontos hazai tripla született, amit egy értékesített ziccer is követett, amire már nem tudtak válaszolni az egriek. Így pedig a nagyot küzdő fehérmezeseké lett a siker, 102-97 arányú győzelmükkel.
– Ez volt az első, debütáló mérkőzésünk ebben a szezonban itt, a saját közönségünk előtt. Nagyon jó csapat érkezett hozzánk, hiszen az egriek a tavalyi NB 1/B-ben, azaz az egy osztállyal magasabb bajnokságban, az alapszakaszban az ezüstérmet szerezte meg – mondta Drahos Gábor, a miskolciak játékosa.
A remek teljesítményt nyújtó játékos után, az edző is egyetértett azzal, hogy a HEPP Kupa remek felkészülés a bajnoki menetelésre.
– Még nagyon a bajnokság elején vagyunk, nagyon új a csapat. Jöttek új játékosok is és a két tavalyi csapatból raktunk össze egyet. Így tulajdonképpen három felől érkeztek a játékosok. Ez időnként még látszik a játékunkon, nincs meg a teljes összeszokottság, de amikorra nekünk igazán jónak kell lenni, vagyis a bajnokság második fele és a rájátszás idején, akkora ez már biztos, hogy jó lesz – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Bene Szilárd edző.
A MEAFC kosárlabda csapat legközelebb, hazai pályán játszik majd bajnoki találkozót. November hetedikén, pénteken, Cegléd csapat látogat majd az egyetemi körcsarnokba.