Korábban a Miskolci Törvényszék felmentette az emberölés vádja alól azt a miskolci, mentőápolónak tanuló fiút, aki még két éve – elmondása szerint – védekezésből szíven szúrt egy harsányi fiatalembert, akivel egy buli után szólalkozott össze.
A megismételt vallomás szerint a társaság alkoholt fogyasztott. A késelő kétszer szúrt, amit a bíróság megtorló jellegűnek minősített. Súlyos testi sértés miatt egy év börtönt szabott ki. A fellebbezések után az ügyet a Debreceni Ítélőtáblán tárgyalták.
Az elsőfokú döntést megsemmisítették, ezután kezdődött új eljárás Miskolcon. Újabb helyszíni bizonyítási eljárást is terveznek, így az ügy még hónapokig húzódhat.