
Juhász Istvánné Fábry Margit néven látta meg a napvilágot Budapesten 1914-ben, iskoláit azonban már Miskolcon végezte. Édesanyja 50 évesen, édesapja Margit néni 2 éves korában halt meg. A körülmények miatt nehéz gyermekkora volt, 22 évesen azonban férjhez ment, majd 1938-ban megszületett egyetlen gyermekük, István. Közös életüket Miskolcon, a Salétrom utcában kezdték.
Margit néni a kereskedelemben helyezkedett el bolti eladóként, de varrónőnek is tanult, és ez a szenvedélye végigkísérte életét. Férje villanyszerelőként dolgozott, házasságuk 1975-ben ért véget sajnálatos halálával.
István az 1956-os események miatt, 17 évesen Kanadába költözött, ott is alapított családot. Paulával kötött házasságából két unokával ajándékozták meg Margit nénit, mára pedig már 10 dédunokával gyarapodott a népes família. Margit néni többször járt Kanadában, unokáit maga tanította a magyar nyelvre, ő pedig az ő segítségükkel sajátította el az angolt.

Családja közelsége, ragaszkodása és szeretete sem tudta azonban elfeledtetni vele Magyarországot, Miskolcot, a családi fészket, így a honvágy miatt nem fogadta el a kanadai állampolgárságot, és 1997-ben hazajött.
Kedves szomszédjai a mai napig szeretik, tisztelik és gondoskodnak róla. Imádott fiával és családjával is rendszeres kapcsolatot tart fenn telefonon. István és felesége minden év szeptember-októberét itt tölti vele Magyarországon, és alkalmanként egy-egy dédunoka is elkíséri őket.
Margit néni 2013 szeptemberében döntött úgy, hogy saját biztonsága érdekében, családja és háziorvosa tanácsára, 99 évesen lakásából beköltözik a vasgyári gondozóházba.
– Csodáljuk korát meghazudtoló egészségi állapotát, humorát és életkedvét. Ő az első lakónk, akivel együtt ünnepelhetjük ezt a kerek évfordulót – mondta Dimény Lajos Csabáné, a gondozóház vezetője. – Azt kívánom, hogy őrizze meg jelenlegi jó egészségét, pozitív életszemléletét, hiszen azt mondta nekünk, hogy ez segítette minden nehézségben, amelyeket át kellett élnie élete során.

Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatóhelyettese „az intézmény nagy családja” nevében köszöntötte Margit nénit. A város nevében pedig Kriza Ákos adta át jókívánságait. A polgármester átnyújtotta az Orbán Viktor aláírásával ellátott emléklapot, majd örömét fejezte ki, hogy Margit néni „bölcsességével gazdagítja a várost”.