Ugrás a tartalomra

Burkolatjavítás: november közepére teljesen kész

Létrehozva
Szeptember elején kezdődött a Szinva-terasz, a Kazinczy és Déryné utca, valamint a Hősök tere térburkolatának felújítása. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint november közepére fejeződnek be a munkák mindhárom helyszínen.

burkolatcsere_belcaros_141016ml_1.jpg

Fotó: Mocsári L.

A felújításra azért volt szükség, mert több helyen már tönkrementek vagy hiányoztak az elemek. A polgármesteri hivatal korábbi közleményében azt írta, a kivitelezők olyan speciális brazil követ használtak, melynek beszerzése időigényes volt, ezért kezdődhetett el csak ősz elején a helyreállítás.

– A Hősök terén még két lépcsőt kell kijavítani. A Kazinczy utca Hősök terénél lévő szakasza viszont már teljesen elkészült. A Kazinczy utca Szinva-terasz felőli szakaszán még folytatódnak a felújítási munkák. A Dérynén is megtörtént a nagyobb felületen tönkrement kövek pótlása, a kisebb hibák javítása azonban még tovább tart – mondta el érdeklődésünkre Koczák Szilvia sajtószóvivő.

burkolatcsere_belcaros_141016ml_9.jpg

A munkavégzés helyszínein időszakosan gyalogos forgalomkorlátozásra kell számítani, ezért kérik az arra járók szíves megértését.