Ugrás a tartalomra

Hamarosan elkészül az „új” Szent Anna tér

Létrehozva
A befejezéshez közeledik a Szent Anna tér újjáépítése. Mint arról beszámoltunk, a munka szeptember közepén kezdődött. Jelenleg az utcabútorokat várják, s a tervek szerint október végére készen állhat a megújult tér.

sztanna_ter_141016ml_6.jpg

Fotó: Mocsári L.

Az önkormányzat idei költségvetésében tervezett feladatként szerepel a mintegy nyolcmillió forintos beruházás – tájékoztatott korábban a miskolci városháza. A terület kialakításánál fontos szempontként szerepelt, hogy olyan tér épüljön, amely kellemes pihenési lehetőséget biztosít a környéken élőknek, a városlakóknak.

A sétányokat egységes járófelülettel alakítják ki, a pihenést szolgálja majd a kör alakú pergola és a padok is. A környező forgalom zajától sok fa és cserje védi majd a téren pihenni vágyókat.

sztanna_ter_141016ml.jpg

– A kivitelezőhöz még nem érkeztek meg a megrendelt utcabútorok, a visszajelzés szerint azok a jövő hét elejére várhatók – a tér közepén is karfás padok lesznek –, így a befejezés a jövő hét vége vagy legkésőbb október 30-a. Kértük a kivitelezőt, hogy amint látszik a pontos befejezés ideje, jelezze – tájékoztatott Koczák Szilvia, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője.

A tér rendezésének alapkoncepcióját Szent Anna története ihlette. Szent Annának három gyermeke volt, a téren kialakítandó három körforma erre a három lányra utal. Szent Annát többek között az anyasággal, gyermekáldással hozzák összefüggésbe, a növényfajták megválasztása és a tér formavilágának kialakítása ezzel összhangban történt.