Ugrás a tartalomra

Őrült meccs volt – döntetlent játszott a DVTK a Dunaújvárossal

Létrehozva
Dunaújváros ellen lépett pályára múlt szombaton a DVTK. Az első félidőben, nagy meglepetésre hármat rúgott a Dunaújváros, a másodikban kiegyenlített a tíz emberrel játszó Diósgyőr.

Nagyon szomorú lenne, ha nem verné meg a Diósgyőr a Dunaújvárost – ezt mondta a pénteki tájékoztatón Tomiszlav Szivics vezetőedző. A mester azt is elárulta, hogy hogyan készül egy mérkőzésre: kitalál egy taktikát, ahhoz kiválasztja a játékosokat és abban reménykedik, hogy csapata már az első félidőben eldönti a találkozót. Ha nem így történik, akkor a második félidőben cserél, hogy mindenképpen győzzön a csapat.

dvtk_dunaujvaros_141025_vcs_14.jpg

Sok fejtörést okozott a meccs Tomiszlav Szivicsnek.

Biztosan fog cserélni Szivics a szünetben, gondolhatták a szurkolók, mert nem kezdett túl jól a Diósgyőr. Első, valamire való hazai lövést Barczi eresztette meg a nyolcadik percben. Aztán a 14. percben jött a meglepetés. Alves saját tizenhatosán belül földre vitte Zsótért. Tizenegyes és piros lap. Aztán Husic reklamálásért kapott még egy sárgát. Böőr Zoltán állt a labda mögé és bevágta. 0-1.   

Aztán jött az igazi hidegzuhany. A 22. percben a diósgyőri kölcsönjátékos Nikházi fejelt egy szöglet után a hálóba, majd két perc múlva Böőr rúgott még egyet. A lelátón egyre erősödött a füttyszó és tovább szenvedett a Diósgyőr.

dvtk_dunaujvaros_141025_vcs_10.jpg

Az első félidőben csak szenvedett a Diósgyőr. Fotó: Végh Csaba

A második félidő elején tényleg volt csere: Gosztonyi és Elek jött be, Takács és Bognár helyére. Egy perc kellett hozzá és Bacsa gólt rúgott. Hajrá, Diósgyőr! És ha egy üzlet beindul: a 64. percben Grumics fejelt gyönyörű gólt. A 73. percben Barczi Dávid egyenlíthetett volna, de 15 méterről fölé lőtt. A 88. percben aztán a csereként beállt Marjanovic fejelte be a Diósgyőr egyenlítő gólját. A DVTK 10 emberrel szerzett három gólt, ami nem semmi!

dvtk_dunaujvaros_141025_vcs_01.jpg

Barczi Dávid és Nikházi Márk: most más-más csapatban.

Bacsa Patrik a mérkőzés végén úgy értékelt, hogy a második félidőben négyet akartak rúgni, de tíz emberrel csak három sikerült.   

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Diósgyőri VTK-Dunaújváros Pase 3-3 (0-3)
Miskolc, 3170 néző, v.: Andó-Szabó
Gólszerzők: Bacsa (47.), Grumic (63.), Marjanovic (90.), illetve Böőr (16., 25., az elsőt 11-esből), Nikházi (23.)
kiállítva: Alves (14.) sárga lap: Husic (15.), Debreceni (66.), illetve Sárközi (68.), Nikházi (70.)

Diósgyőr: Antal - Okuka, Alves, Debreceni, Husić - Barczi, Kádár, Bognár I. (Elek, a szünetben) - Bacsa (Marjanovic, 82.), Grumić, Takács T. (Gosztonyi, a szünetben)

Dunaújváros: Nagy G. - Villám, Farkas V., Lázár Zs. (Szalai T., 87.), Csehi - Petneházi, Böőr (Jakab, 74.), Sárközi, Nikházi, Zsótér - Orosz

Edzői értékelés

Tomiszlav Szivics: – Elég izgalmas volt a mai találkozó, de úgy tűnik, fekszik nekünk a létszámhátrányos játék, sajnos, nagyon sokszor volt lehetőségünk gyakorolni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez hazai pálya nekünk. Ezúttal a kedves játékvezető úgy ítélt kiállítást és büntetőt, hogy egyik sem volt. Mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében, és úgy gondolom, a Jóisten látta, mi történt, mert játszottunk egy csodálatos félidőt és egyenlítettünk. Gratulálok a csapatnak, mert megmutattuk, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint azt sokan gondolják. Nehéz körülmények között játszottunk ma, és úgy érzem, ez a döntetlen többet ér, mint egy pont. Lehet építeni a második félidőre, előfordulhat, a végén még meg kell köszönnünk a piros lapot.

Dobos Barna: A mérkőzés előtt is úgy gondoltuk, hogy győzni szeretnénk. Idegenben eddig nem szerepeltünk jól, ezért az egy pontnak is örültünk volna, most azonban nem örülünk. A második félidőben több olyan lehetőségünk volt, amikor feltehettük volna az i-re a pontot, de nem tudtuk, végül ez bizonyult döntőnek. Tudtuk jól, hogy a DVTK szinte egyetlen lehetősége, hogy szabadrúgások, szögletek után gólt szerezzen, végül ezzel is tudtak egyenlíteni.