Ugrás a tartalomra

Különleges kínálat a Kis-Avasról

Létrehozva
Több mint 900 pince és borház található a történelmi Avason, közülük nem egy 300-400 éves. A Kis-Avas életének fellendítésében nagy szerepük van a vendéglátóknak is. Az egyik étterem palacsintáit hamarosan a fővárosban is meg lehet kóstolni.

A közösségi élet fellendítése a gasztronómián keresztül – többek között ebben is komoly szerepet játszanak a Kis-Avason található pincék és vendéglátóhelyek. Az egyik ilyen hely nyolc éve nyitott, azóta mindennap megdolgoznak azért, hogy egyre többen ismerjék meg a Kis-Avast.

palacsintahaz_141020_tv_1.jpg

– Célunk, hogy a Kis-Avas életét egy picit fellendítsük, és ezáltal felhozzuk ide a vendégeket. Egy kicsit kirándulhatnak a belváros közelében, felfedezhetik a borospincék közötti vadregényes utcácskákat. Mindamellett pedig egy kellemes vacsorát vagy ebédet is elkölthetnek nálunk – nyilatkozta Oszlánczi Réka, a Creppy PalacsintaHáz Étterem tulajdonosa.

Az étlapon található sós és édes palacsintás ételvariációk egyedülállóak az országban. Olyannyira, hogy saját márkanevet építenek rájuk, ez a Creppy. Ugyanilyen fontos, hogy a látogatók a 80-féle palacsintás étel mellé helyi termelőktől származó nedűket kortyolhatnak, valamint bepillantást nyerhetnek az avasi pincészetek világába is.

– A belvárosból öt perc sétával elérjük az avasi pincesorokat, ilyen sehol másutt nincs Európában. Végtelenül örülök annak, hogy egy itteni vállalkozás nemcsak megélte a 8. évét, hanem azon gondolkozik, hogyan tud fejleszteni, méghozzá Miskolcon és fővárosban is – mondta Pfliegler Péter alpolgármester.

A vendégek az ország egész területéről érkeznek a palacsintaházba, és hamarosan gyakrabban is találkozhatnak majd a különleges ízvilággal, hiszen egy budapesti kávézó étlapjára is felkerülnek a miskolci palacsinták. Ami jó kis kedvcsináló lehet egy kis-avasi látogatáshoz.