A szövetség hétfői tájékoztatása szerint a nemzeti együttes hétfőtől napi két edzéssel készül a szerdai, Portugália elleni és a vasárnap Kijevben sorra kerülő, Ukrajna elleni meccsekre.
A hónap elején kinevezett Dujsebajev elmondta, óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy megbízást kapott, és biztos benne, hogy minden játékos büszke rá, hogy Magyarországot képviselheti.
– A magyar válogatott az elmúlt években számos jó eredményt elért, és a következőkben is a cél a mindenkori versenyeken a lehető legjobb helyezés megszerzése, a közös erőfeszítések pedig egy érmes helyezésben csúcsosodhatnak ki – hangsúlyozta a szakvezető. – Bármilyen nehéz is, meg kell próbálnunk kijutni a riói olimpiára, annak ellenére, hogy a januári világbajnokságon nem vehet részt a csapat. Január végéig a cél a két Eb-selejtező sikeres megvívása, ezen kívül a hangsúly néhány felkészülési mérkőzés lejátszásán és az edzéseken lesz.
A spanyol-orosz Dujsebajev egyik feladata, hogy kivezesse a csapatot a 2016-os lengyelországi Eb-re, mert így maradna esély a riói olimpiai szereplés kiharcolására. A csoport tagja még Oroszország. A kvartettekből az első két helyezett vehet részt az Eb-n, és ott lehet még a hét selejtezőcsoport legjobb csoportharmadikja is.
A vasárnapi találkozón a 18-as keret tagjain kívül részt vett a meccsekről ezúttal sérülés miatt hiányzó Nagy László, Harsányi Gergely és Lékai Máté is. A válogatott csapatkapitányává Nagy Lászlót választották, helyettese Ilyés Ferenc lett, így a portugálok és az ukránok ellen ő viseli a karszalagot.
A 18 fős magyar keret:
kapusok: Mikler Roland (MKB-MVM Veszprém), Székely Márton (Balatonfüred)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Pásztor Ákos (Grundfos –Tatabánya)
jobbátlövők: Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Ancsin Gábor (MOL-Pick Szeged)
irányítók: Császár Gábor (PSG, francia), Szöllősi Balázs (Balatonfüred)
beállók: Zubai Szabolcs (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Bánhidi Bence (Balatonfüred), Szöllősi Szabolcs (Csurgó)
balátlövők: Ilyés Ferenc (MOL-Pick Szeged), Zdolik Bence (Balatonfüred), Bodó Richárd (Grundfos – Tatabánya), Nagy Kornél (Dunkerque, francia)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém), Varsandán Milán (B. Braun Gyöngyös)