Ugrás a tartalomra

Folytatódik a bűnmegelőzési szabadegyetem

Létrehozva
A Miskolci Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság – több éves szakmai együttműködésének keretében – októberben „Erőszak - bűnözés - bűnmegelőzés” címmel bűnmegelőzési szabadegyetemi képzést indított.

Az előadássorozat, második epizódja az „Erőszak a családban” átfogó címet viseli, ami október 29-én 16 órától kezdődik a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának Miskolc-termében.

Az érdeklődők két előadást hallgathatnak meg a téma szakértőinek tolmácsolásában.

A „családon belüli erőszak - pszichés jegyek a gyermekrajzokban” címmel Szögedi Dalma klinikai szakpszichológus tart előadást. A „Családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás következményei” címmel pedig Keller Éva egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet igazgatója ad tájékoztatást.