– 65 magyar állampolgár, köztük gyermekek is, érkezett Svájcba, hogy menekültstátust igényeljen, és ott letelepedjen. Emiatt szeretnénk felhívni mindenki figyelmét: a svájci parlament biztonságosnak nyilvánította az Európai Unió országait, így Magyarországot is. Ez azt jelenti, hogy az adott országban az üldöztetés elleni megfelelő állami védelem elviekben biztosított, így az ezekből az államokból érkező menedékkérelmek nyilvánvalóan megalapozatlanok, és nem vezetnek a tartózkodási engedély megszerzéséhez. Ezért igen csekély, a nullával egyenlő annak a valószínűsége, hogy a Magyarországról, Miskolcról érkezett romák menekültstátust kapjanak. 2009 óta egyetlen EU-tagország állampolgára sem kapott menekültstátust Svájcban – vázolta az alaphelyzetet a nagykövet.

Természetesen adódhatnak kivételes esetek, éppen ezért írja elő a törvény az egyedi elbírálást. Ezt alkalmazzák a magyar állampolgárok esetében is. Ugyanakkor menedékkérelmüket gyorsított eljárásban bírálja el, kevesebb, mint 48 óra alatt a Szövetségi Bevándorlási Hivatal.
– Ha elutasítják a kérelmet, a kérelmezőknek szinte azonnal el kell hagyniuk az országot, a visszautazáskor sem segítségnyújtásra, sem útiköltség-térítésre nincsen mód. Valószínűleg ez vár a Miskolcról érkezett romákra is. Ezért hangsúlyoznunk kell, nem szabad útnak indulni, mert csak a pénzüket és az idejüket vesztegetik – emelte ki Jean-Francois Paroz.
Az is elmondta: időközben, miután teljes körű tájékoztatást kaptak a helyzetükről a svájci hatóságoktól, harmincan már önként visszavonták menedékkérelmüket, tizenhat személy pedig már önszántából elhagyta Svájcot, hogy saját költségén visszatérjen Magyarországra.

– A svájci menedékjogi törvény intézkedik azon személyek védelméről, akik országukban súlyosan hátrányos helyzetben vannak, vagy fizikai épségük és életük van veszélyben. A kérelmezőnek hitelt érdemlő módon kell tudnia bemutatni a menedékkérelem indokait – beszélt a törvényi háttérről, hozzátéve, Szíriából és Irakból például sok menekült érkezik az országba.
Érdeklődésünkre azt is elmondta, természetesen az EU tagországainak állampolgárai szabadon utazhatnak Svájcba, maximum három hónapos ott tartózkodásra, megfelelve bizonyos követelményeknek. Nevezetesen rendelkezniük kell a kintlét költségeinek fedezésére elegendő összeggel. Ha ezt nem tudja felmutatni, az illető nem kaphat tartózkodási engedélyt, illetve azonnal kiutasíthatják az országból.