Ugrás a tartalomra

Három nőt is megvert a féltékeny férfi Miskolcon

Létrehozva
Egy ötven éves férfi volt barátnőjével szólalkozott össze egy bolt előtt, ahol késsel fenyegette, majd később megtámadta az utcán, miközben két barátnőjét is bántalmazta.

Május hó 18-án a vádlott egy szórakozóhelyen összetalálkozott volt barátnőjével, akivel szóváltásba keveredtek, mivel a férfi féltékenykedett, hogy a lány más férfiakkal is szóba áll.

A nő kihívta a feldúlt vádlottat a szórakozóhely elé. A férfi ekkor elővett egy 10 cm pengéjű pillangókést és azzal a sértett irányába hadonászott, miközben azt kiabálta, hogy a fejébe állítja.

A sértett barátnőivel ekkor távozott a helyszínről, azonban a vádlott követte a társaságot és pár utcával arrébb ismét belekötött a nőbe és ököllel állon vágta. A másik két nő megpróbált a férfi elé állni, de őket is megragadta és hajuknál fogva rángatta, miközben megölésükkel fenyegetőzött.

Sikerült a rendőrséget értesíteniük és a helyszínre érkező járőrök a férfit előállították, tőle a pillangókést, mint élet kioltására alkalmas eszközt lefoglalták.

Mivel a nők a sérüléseik miatt és a fenyegetőzésben megnyilvánuló zaklatás miatt magánindítványt nem terjesztettek elő, ezért a férfival szemben a Miskolci Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.

Mivel korábban hasonló cselekmények miatt már volt büntetve, ezért vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség – tájékoztatta portálunkat Martossy György, mb. főügyész helyettes.