
Tiba Sándor, a MISEK főigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a tüdőgyógyászati osztály 107 ággyal a Szent Ferenc Kórházba költözik, ami mind a fekvő-, mind a járóbeteg-ellátást és az ambulanciákat érinti. Ezzel a Szent Ferencben a pulmonológiai rehabilitációs osztály 80 ágyról 50-re csökken, hogy helyet biztosítsanak az átköltöző aktív tüdőgyógyászati osztálynak. A főigazgató ismertette: a költözéssel csaknem egy időben – mivel a Szent Ferencben el kell helyezni a több mint 100 ágyat – megkezdik a gasztroenterológiai rehabilitációs osztály átköltöztetését is a Semmelweisbe.
A Rehabilitációs ellátások fejlesztése című pályázat érinti emellett a Semmelweis kórház pszichiátriáját is, ahol nem csak felújítanak, de egy emeletet is ráépítenek az épületre. A munkák idejére az osztály a diósgyőri kórházrész mozgásszervi rehabilitációs épülettömbjébe költözik, várhatóan november végén, a diósgyőri kórházban azonban már megkezdték a felkészülést az osztály fogadására. A rehabilitációs osztály a volt stroke-épületbe került át.

Felújítják a Semmelweis kórház sebészeti tömbjét is egy TIOP-pályázatnak köszönhetően. Innen a sürgősségi betegellátó osztály és a kijózanító detoxikáló a megyei kórházba már átkerült. December elején Diósgyőrbe költözik a sebészeti, a mellkassebészeti és az urológiai osztály, valamint az intenzív osztályról öt ágy. Tiba Sándor kiemelte: bár az előkészítő munkákkal már végeztek, a költözést a karácsonyi ünnepek környékére tették, mivel ekkor többségében sürgősségi műtéteket végeznek csak, az előjegyzett beavatkozásokat ugyanis más időpontokra szokták kérni.
A már említett, a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház szakmai harmonizációja (funkcionális integrációja) a struktúraváltás jegyében” című TIOP-pályázat első fázisában a belgyógyászati tömb negyedik emeltén egy újabb fekvőbeteg osztályt alakítanak ki. A második lépés lesz a sebészeti tömb átalakítása, ahol tüdő és ideggyógyászati osztály alakul 6600 négyzetméter megújításával, és egy 200 millió forintos informatikai és bútorbeszerzéssel kiegészülve. Így egy pulmonológiai és neurológiai központ alakul ki az épületben.

2013-ban született meg a döntés a két miskolci kórház feladatainak harmonizációjáról és strukturális integrációjáról a lakosság egészségi állapotának javítása céljából, magas színvonalú szolgáltatások biztosításával. A 2013. március 5-én aláírt támogatási szerződés alapján a konzorciumi partnerek száz százalékos támogatásban, összesen hárommilliárd forintban részesültek, melyből kettőt a MISEK, egyet a megyei kórház kapott.
A Rehabilitációs ellátások fejlesztése című pályázat 2015 májusára fejeződik be, akkora kell elkészülnie az emeletráépítésnek, és ez a határideje a tüdőgyógyászati rehabilitációs osztály átköltözésének is. A sebészeti tömb felújítása pedig 2015. október végére készül el.