– Nem mindig jó játszani Győrben… Arra gondolok, hogy tavaly és tavalyelőtt nagyon erős keretük volt, és erre az évre is csaknem teljesen megmaradt a társaság – ugyanakkor eddig nem remekelnek – kezdte a válogatott védő. – Nem szabad elfelejteni, hogy nagyon jó csapat, örülök, hogy erős ellenfél ellen játszunk, mert a mai világban ez viszi előre a labdarúgást. Nekünk sem megy jól, bár a hétközi kupameccsen már jobban játszottunk, ezen az úton kell továbbmenni. Ha mindenki koncentrál, nem lehet bajunk Győrben – hangsúlyozta Kádár Tamás.

– A Videoton elleni játékot kell folytatnunk, vagy a Dunaújváros ellen a második félidőben mutatott produkciót, és akkor nyerhetünk a jó erőkből álló Győr ellen – csatlakozott csapattársához Bacsa Patrik – Szerencsére visszakerültem a csapatba, és sikerült góllal meghálálnom a bizalmat. Szeretném a tavalyi nyolc gólomat túlszárnyalni, de ehhez javulnom kell, persze a csapatérdek az elsődleges – emelte ki a saját nevelésű támadó a találkozót megelőző sajtótájékoztatón.
A Győri ETO FC – DVTK mérkőzés 14 órakor (m1) kezdődik az ETO Parkban.