Ugrás a tartalomra

IfiHáz – nagy tervek a nagyteremre is

Létrehozva
Nagy tervekkel vág neki a következő időszaknak az IfiHáz. Az Áll-A-Tok?! és Tátrai Tibor koncertjével újranyitják a nagytermet, a következő időszak legfőbb jellemzője pedig az lesz, hogy nevükben ugyan „ifik” maradnak, de minden korosztálynak kínálnak majd programokat.

– Hogyne lennének nagy terveink! Az elmúlt egy év alatt, amikor nem tudtunk programot szervezni a nagyteremben, az IfiHáz kulturális nagyrendezvények helyszíneként megkopott a köztudatban. Tudjuk, hogy a felfuttatáshoz idő kell, valamint olyan programok, amelyekre felkapják az emberek a fejüket. Erre készülünk – mondta érdeklődésünkre Tánczos Tamás, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. intézményvezetője.

A nagyteremnek az elmúlt egy évben is fontos feladata volt, hiszen a Digitális Közösség Miskolc programirodájának (majd egy hónapig egy óvodának) adott otthont. A program olyan szakaszába ért, hogy már nincs szükség a nagy irodára. A Digitális Miskolc szervizközpontját továbbra is az IfiHázban találják meg az érdekeltek – a nagytermet pedig visszakapják a koncertek, előadások.

allatok_ifihaz.jpg

– Előnyitás jelleggel már volt egy nem is akármilyen koncert: Deák Bill Gyula három éve nem járt Miskolcon, most eljött, és nagy örömünkre megtöltötte a nagytermet. Az igazi újranyitás azonban még előttünk áll: az Áll-A-Tok?! és Tátrai Tibor valószínűleg, ahogy azt megszokhattuk, ismét fergeteges hangulatot teremt november 8-án, szombaton. Mivel a jövőben alapvetően összetett rendezvényekben gondolkodunk, ehhez is kapcsolunk majd egyéb projekteket – mondta az intézményvezető.

Összetett rendezvényen pedig azt kell érteni, hogy igyekeznek mindent megvilágítani egy kicsit más szemszögből is. Így szeretnék újra felfuttatni a kiállítóteret – egy új tárlat megnyitója mellé pedig „odatesznek” például egy, a témához kapcsolódó ismeretterjesztő előadást is.

Visszatérnek „a régi jó dolgok” – és vannak egészen új terveik. Az előbbire példa, hogy ismét beköltözik a házba a Miskolci Illés Emlékzenekar és a Miskolci Dixieland Band klubja is – ráadásul mindkettőre jellemző, hogy neves vendégeket is meghívnak, így a MIEZ-hez novemberben várhatóan Frenreisz Károly érkezik. Az új ötletek között pedig a tribute-zenekarok rendszeres fellépését éppúgy megtaláljuk, mint a maklári világbajnok ugrókötelesekre épített, lányoknak szóló rendszeres mozgáslehetőség megteremtését.

– Fontos célunk, hogy bár nevünkben IfiHáz vagyunk és maradunk, de rendezvényeink minden korosztályhoz szóljanak. Idővonalon haladva néhány példa: ismét lesznek vasárnap délutáni meseelőadások a legkisebbek kedvéért. Bár a városban több helyszín is beszállt a koncertszervezésbe, mi sem adjuk fel, hogy feltörekvő zenekaroknak adjunk fellépési lehetőséget. A tribute-zenekarok nagyon széles korosztályt meg tudnak szólítani. A Hoolywood Rose, a Guns ’N’ Roses magyarországi tribute-zenekarával járunk legelőrébb a kapcsolatfelvételben, de képben van már a Beatlesé és a Led Zeppeliné is. És van olyan színházi előadásunk is, ami a ’60-70-es évek slágereire épül – sorolta Tánczos Tamás.

És még nem is beszél mindenről, kellenek a meglepetések is – annyit azért még elárul: szeretnének aktív résztvevőivé válni a tehetségkutatásnak. Nem feltétlenül zeneire kell gondolni, mert abból azért akad bőven. Vannak azonban még érdekes területek – például a stand up comedy, ráadásul ennek a műfajnak már adott néhány kiválóságot ez a megye…