Ugrás a tartalomra

Délvidéki magyar golgota – kiállítás a népirtásról

Létrehozva
A Délvidéken 70 évvel ezelőtt történt atrocitásokra, a magyar lakosság sérelmére a szerb hatalom által, nemzeti alapon elkövetett népirtásra emlékezett kiállítással és előadással a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja. A szerdán megnyílt tárlat november 10-éig tekinthető meg a polgármesteri hivatal aulájában.

„Kommunista gaztettek a délvidéki németség ellen”; „Hová tűnt 400.000 német a Délvidékről?”; „Népellenségek”; „Koncentrációs táborok a Délvidéken”; „Délvidéki magyar golgota”; „Akikért nem szólt a harang” – csak néhány sokatmondó cím azokról a tablókról, amelyek az emlékkiállítás anyagát képezik. A képeken özvegyek, árvák, földönfutóvá, hontalanná tett magyarok, németek, akiket „kollektíven háborús bűnösöknek” nyilvánítottak a jugoszláv kommunista partizánalakulatok és a vajdasági szerb lakosság. Brutális kegyetlenséggel követtek el ellenük népirtást 1944-45. telén.

kiallitas_141105_vcs_14.jpg

Mint Cseresnyésné Kiss Magdolnától, a kiállítást összeállító és megszervező Keskenyúton Alapítvány kuratóriumának elnökétől megtudtuk, a 70. évforduló alkalmából, az áldozatok emlékére állították össze a tárlatot, mely már több városban látható volt, így érkezett Miskolcra. A kuratóriumi elnök kérte a megnyitó résztvevőitől, vigyék hírét a tárlatnak, hogy minél többen megtekinthessék a polgármesteri hivatal aulájában.

kiallitas_141105_vcs_06.jpg

A Kriza Ákos polgármester védnöksége alatt álló kiállítást Alakszainé Oláh Annamária nyitotta meg. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci elnöke ismertette: éppen azért állították ki itt a képeket, hogy minél több miskolci láthassa „a szomorú tényeket feltüntető történelmi képeket, tablókat”. Hányattatott sorsára rámutatva hozzátette: a Délvidék – a Bánság, a Bácska és a Baranyai háromszög – egy „sokat szenvedett magyar vidék”.

Alakszainé Oláh Annamária szólt arról is, hogy éppen 70 évvel ezelőtt, 1944 októberétől „a szerb hatalom pusztán a magyarságukért gyilkolt le ezer meg ezer ártatlan embert”, fogalmazott az elnök.

kiallitas_141105_vcs_13.jpg

A kiállításnak aktualitást most az ad – fűzte hozzá –, hogy néhány nappal ezelőtt a szerb kormány hét évtized után eltörölte a vajdasági Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó határozatot. „Ez óriási fegyvertény”, mondta Alakszainé Oláh Annamária, véleménye szerint azonban nem lehet elég: ragaszkodnunk kell ugyanis ahhoz, hogy valódi megbékélésre van szükségünk, ehhez pedig bocsánatot kell kérni az elkövetett bűnökért.

kiallitas_141105_vcs_09.jpg

Kiss János megköszönte a kiállítás ötletgazdáinak és szervezőinek, hogy Miskolcra is elhozták a tárlatot, melyre nagyon büszkék. Az alpolgármester kiemelte: „közösséget építünk”, de ez nemcsak Miskolcra értendő, hanem az egész magyar nemzetre – ebben pedig sokat segíthetnek az olyan kiállítások, amelyek bemutatják a magyar történelem korábban elhallgatott fejezeteit is.

A megnyitót követően Matuska Márton A délvidéki magyar golgota történeti háttere címmel tartott előadást a közgyűlési teremben. Az újvidéki helytörténeti kutató rámutatott: a délvidéki atrocitásoknak nem kis számban estek áldozatául magyar állampolgárok, polgári személyek és katonák is, akiknek egy részét, minden jogi formaság mellőzésével, Magyarország területéről hurcolták el Tito fegyveresei. Több helyen tömegesen végezték ki azokat a magyar honvédeket, akik a megmenekülés reményében megadták magukat a partizánoknak. Az áldozatok száma mintegy 20 ezer főre becsülhető.

kiallitas_141105_vcs_11.jpg

Fotó: Végh Csaba

A kordokumentumok feldolgozásában oroszlánrészt vállaló helytörténész arra is rámutatott, hogy az esemény megtörténtét a titói Jugoszláviában a legszigorúbb, soha fel nem oldott titkok között kezelték, olyannyira, hogy az ezzel kapcsolatosan fennmaradt dokumentumok nagy részét meg is semmisítették.

A legújabb hivatalos szerbiai kutatások már elismerik, hogy a katonai közigazgatás idején, 1944. október–1945. február között történtek tömeges – szerb szóhasználattal – likvidálások, az ártatlanul áldozatul esett magyar nemzetiségű lakosok számát azonban csak 5–10 ezer fő közöttire teszik.