Ugrás a tartalomra

Szellemlámpa party fényérzékeny színészekkel

Létrehozva
Elemlámpás világítás, fényérzékeny színészek, szellemek a liftben – néhány kulcs a Shakespeare-évadra hangolt színházi Szellemlámpa partyhoz. Az Európai színházak éjszakája miskolci programjának minden momentumán látszik, hogy féktelen, gyermekien játékos agyvelők szüleménye volt – és szórakozása lesz.

Az Európai színházak éjszakájához kapcsolódva tavaly novemberben rendezett először Elemlámpa partyt a Miskolci Nemzeti Színház. Kétszáz érdeklődőre számítottak, de már a regisztráció során kiderült, hogy bizony közel ötszáz miskolci is kíváncsi a sötét, csak elemlámpával megvilágított színházra, a színészek által előkészített produkciókra, és persze mindarra az élményre, amit egy szó szerint éjszakai (este 10-től éjfélig tartó), a kulisszák mögötti vidám bolyongás tartogat.

Az idén még csavartak egyet az alapötleten, így lett belőle Szellemlámpa party.
– Elképzelésünk lényege az volt, hogy ne csak nevében legyen éjszakai ez a különleges találkozás. Minden más színben tűnik fel, ha a sötétben egyszer csak bekerül az elemlámpa fénykörébe – a Nagyszínház kariatidái éppúgy, mint fényérzékeny színészeink, akik erre játszani kezdenek. Most, Shakespeare-évadunkhoz igazodva nagy hangsúlyt kapnak a szellemek, de nem csak Hamlet atyjáé. A liftben rögtön hárommal is lehet majd találkozni… – mondta el az idén november 15-én, szombaton megrendezendő program beharangozó sajtótájékoztatóján Kiss Csaba, a színház igazgatója.

szellemlampa_141105_vcs_2.jpg

Fotó: Végh Csaba

A Szellemlámpás estre idén is regisztrálni kell (név, cím, születési dátum, telefonszám megadásával a juhasz@mnsz.eu címen, november 13-án éjfélig), hiszen van egy maximális létszám, amit be tudnak fogadni. A regisztrálók egyben a színház most szerveződő Baráti körének első tagjai lesznek, és ezután – többek között – elsőként értesülnek majd minden fontos vagy érdekes hírről.

– Úgy gondoljuk, ha valaki képes éjszaka két órán át bolyongani az elsötétített épületben, színészeinket követve, akkor nagyon szereti a színházat. A tavalyi alkalom is tökéletesen megmutatta a színház nyitottságát és a nézők szeretetét – mondta az igazgató, hozzátéve: féktelen, gyermekein játékos agyvelők szüleménye és szórakozása lesz ez a program.

A regisztráltak 12, maximum negyvenfős csoportot alkotnak majd úgy, hogy maguk választják ki, melyik, nemcsak jelmezbe bújt, de a figurát is mindvégig hozó színész-vezetőhöz társulnak. (Nem lesz egyszerű a döntés, íme, a vezetők: Eperjesi Erika, Jancsó Dóra, Kerekes Valéria, Kincses Károly, Kokics Péter, Molnár Anna, Molnár Sándor Tamás, Ódor Kristóf, Osváth Tibor, Regős Zsolt, Seres Ildikó, Szabó Irén és Szirbik Bernadett).

szinhaz_elemlampa_131116ml.jpg_26.jpg

Fotó: minap-archív

Aztán az elemlámpák fényénél a lakatosműhelytől a díszletszállító emelvényig bejárják a színház olyan tereit, aminek még a létezéséről sem mindig tudnak a kívülállók, és huszonhárom helyszínen színészekkel, énekesekkel, táncosokkal, zenészekkel, a műszak show-vá formált kreativitásával, mindezek által pedig a Hamlet szereplőivel (is) találkoznak, hogy végül összegyűljenek a Nagyszínházban fényeik és hangjuk egyesítésére.

– Fantasztikus hangulata volt tavaly, amikor ötszáz ember együtt énekelte, hogy „kell egy hely”… Most Cseh Tamás – Bereményi Géza: Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről című szerzeménye lesz a közös dalunk. Jancsó Dóra és Ódor Kristóf már felénekelte, ezt közzétesszük a színház honlapján és közösségi oldalán is, hogy lehessen készülni – hívta fel a figyelmet Kiss Csaba, aki azt is elmondta, valójában a meghirdetettnél eggyel több csoport lesz, a Duna Televízió ugyanis forgat az eseményen, kíváncsiak mi történik itt a sötétben.