
Miskolcon szeptember elején indult el a program. – Az önkormányzati rendészet az összehangoltan dolgozik a tíz közösségi rendőrrel. Első lépésben vezetői szinten történt meg az egyeztetés, de ma már a közterület-felügyelők és a közösségi rendőrök között is mintaszerűen működik a kapcsolat és az együttműködés – mondta el Vincze Csaba, az önkormányzati rendészet vezetője. Számtalan területen tudnak együtt dolgozni egymást segítve, kiegészítve – ilyen például az ifjúságvédelem, a csellengők ellenőrzése, a bűnmegelőzés, illetve a napi életet nehezítő problémák. Olyan új szemléletmóddal dolgoznak, amelynek az igazgató szerint az egyik legnagyobb eredménye, hogy „papírmunka nélkül” nélkül tudnak problémákat megoldani, ami elsősorban az állampolgárok számára jó. Ez a típusú munka és együttműködés jól illeszkedik a civil referensi szolgálathoz is – tette hozzá Vincze Csaba.

A közösségi rendőr tehát könnyen elérhető, kérdésekkel, észrevételekkel lehet hozzá fordulni, munkája során bűnmegelőzési tanácsokkal is segít. Felhívja a helyiek figyelmét az esetleges veszélyforrásokra, már megtörtént bűncselekmények esetén a megoldási lehetőségekre, valamint az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásokra, a civil szervezetek munkájára.