Ugrás a tartalomra

Tigris, Füles és Shrek - Játékfesztivál volt a Körcsarnokban

Létrehozva

Ugrálóvár, csúszóvár, trambulin, mini gokart-pálya. Minden bizonnyal a legtöbb gyerek olyan szobát szeretne magának, mint amilyen teremmé átalakult az egyetemi körcsarnok. A trambulinnál folyamatos sor volt, de a csúszdák is nagyon népszerűek voltak. 

jatekfesztival_141108_ja_11.jpg

Ugra-bugra a Körcsarnokban. Fotó Juhász Ákos

- Ott le lehetett gurulni, nagy volt a tömeg és az izgi volt - indokolta Tomasz Gergő, hogy miért érdemes sorban állni. Az ugrálás mellett lehetett gokartozni, és csocsózni is, de nem hiányzott a közkedvelt arcfestés, vagy a kreatív sarok sem. Választék volt bőven. Az ötödik játékfesztiválon is voltak újdonságok, hiszen a kínálat folyamatosan bővül.

- Mindig vannak újítások, most a légszörf az újítás. A bungee jumping talán az előző éven már volt, de még az is újdonság. Alapvetően minden játék itt van, ami létezik az ugrálóvárak kategóriájában. Én azt gondolom, hogy bőséges a kínálat. Amire még próbálunk odafigyelni, hogy a kisgyerekek és a nagy gyerekek ne zavarják egymást - fogalmazott Boda Péter, a szervező Diósgyőrért Alapítvány elnöke a Miskolc Televíziónak.

jatekfesztival_141108_ja_16.jpg

Füles és Micimackó, no meg a gyerekek.     Fotó: Juhász Ákos

A gyerekbirodalom pedig úgy az igazi, ha vannak benne mesehősök is. Természetesen Shrek, Micimackó, Füles és a folyton ugráló Tigris is ellátogatott a Játékfesztiválra. Ők Lillafüredről jöttek, egyenesen a mesebirodalomból, ahová a Mikulásvonat idén is járni fog.