Ugrás a tartalomra

Movember: bajusszal a prosztatarák ellen

Létrehozva
November a prosztatarák hónapja. Ebben a hónapban a férfiak bajuszt növesztenek, így hívják fel a figyelmet a legelterjedtebb férfibetegségre, a prosztatarákra és a megelőzés fontosságára.

A világon évente egymillió új prosztatarákos beteget diagnosztizálnak és egyharmaduk hal bele a betegségbe. Hazánkban hasonló az arány: évente három ezer esetből ezer halállal végződik.

– Ez óriási szám, mind az előfordulás, mind pedig a halálozás. Az előforduláson igazából nem tudunk változtatni, de a halálozások számát mindenképpen csökkenteni kell és lehet, ebben kiemelt szerepe van a prosztatadaganat szűrésének – jegyzi meg Szilágyi László, a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Urológiai Osztályának főorvosa.

bajuszmustra_140308_vcs_03.jpg

Elsősorban az idősebbeket érinti a probléma. Fotó: Végh Cs.

Erre hívja fel a figyelmet a Movember nevű, Ausztráliából indult mozgalom, melyhez hazánkban már több mint ötezren csatlakoztak és növesztenek bajuszt november hónapban.

A prosztatarák főként a 45 évesnél idősebb férfiakat érinti. A mozgalommal azonban a szervezők minden korosztályt szeretnének megszólítani.

– A fiatalokon keresztül próbáljuk az idősebbeket elérni, reméljük, hogy eredményeket tudunk elérni és a nagy makacsságon, – ami ugyebár a férfiakra jellemző –, egy kicsit tudunk változtatni – mondja a Movember Hungary főszervezője, Honti Dániel.

bajuszmustra_140308_vcs_25.jpg

A fiatalokat könnyebb egy ilyen akcióval elérni, rajtuk keresztül pedig az idősebb korosztályt. Fotóink a bajusz mustra rendezvényen készültek, fotó: Végh Csaba.

Az egy hónapig tartó kampányban az önkéntesek – amellett, hogy hirdetik a megelőzés fontosságát – pénzt is gyűjtenek a szűrővizsgálatokhoz szükséges műszerekre. Tavaly több mint 400 ezer forintot gyűlt össze.