Ugrás a tartalomra

Segített elfogni a tolvajokat a Jobbik

Létrehozva
A Jobbik képviselőinek a segítségével fogták meg azokat a tolvajokat, akik rendre megloptak egy idős, miskolci nőt – mondta el Jakab Péter, a párt helyi frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján, a számozott utcáknál.

jobbikcigany.jpg

A Jobbik felvétele a tolvajokról

Jakab Péter elmondása szerint a 79 éves, egyedül élő miskolci nyugdíjas a Jobbiktól kért segítséget, mivel elvitték a tűzifája javát. A maradékot pedig kénytelen volt a szobában őrizni, miközben attól rettegett, mikor törik rá az ajtót.

jobbik_sajttaj_141111_fkcs_1.jpg

A Jobbik frakcióvezetője közölte, a párt képviselői védelmükbe vették a nénit, segítségükkel egy nap alatt sikerült elfogni a hívatlan látogatókat. Ugyanakkor arra nincs lehetőségük, hogy minden időskorút őrizzenek. Ezért arra kérik a miskolci városvezetést, lássák el az időseket jelzőkészülékkel, hogy szükséges esetben, egy gombnyomással riaszthassák a rendőrséget, vagy egészségügyi probléma esetén akár a mentőket is.

 

*   *   *

A rendőrség kedd, késődélutáni tájékoztatása szerint gyorsított eljárásban állhat bíróság elé a két tolvaj.

Mint írják: a Miskolci Rendőrkapitányság lakossági bejelentés alapján lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást, mert akkor még ismeretlenek november 5-én egy önkormányzati tulajdonban álló ingatlan udvaráról bontott faanyagot tulajdonítottak el.

A nyomozók a kapott információk alapján, az ügyben elvégzett adatgyűjtés eredményeként azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, helyi illetőségű 33 éves O. Józsefet és társát, a 38 éves H. Zsoltot.

A beismerő vallomást tett terheltek büntetőügyét a hatóság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezi befejezni.