Ugrás a tartalomra

Folytatódik a „fészekrakók” kilakoltatása

Létrehozva
Minden akadály elhárult a „fészerakók” kilakoltatása elől: a miskolci Fidesz javaslatára módosította a végrehajtási törvényt az Országgyűlés.

Néhány hónapon belül már másodszor sikerült Csöbör Katalin országgyűlési képviselőnek, Kriza Ákos polgármester kezdeményezésére a miskolci „fészekrakó” ügy megoldását akadályozó jogszabály módosítása: ezúttal a bírósági végrehajtásról szóló törvény kiegészítését kezdeményezte a miskolci lobbi, abból a célból, hogy ha az önkormányzat kéri, ne lehessen szüneteltetni a végrehajtási eljárásokat.

soos_attila_sajtaj_141112_ja_16.jpg

Fotó: Juhász Á.

Ez azt jelenti, hogy a kilakoltatási moratórium ideje alatt is folytatódnak a végrehajtási eljárások a fészekrakókkal szemben, és így március 15-e után a fészekrakók további kilakoltatása is megtörténhet. A miskolci városvezetés célja, hogy a legrövidebb időn belül az összes fészekrakó elhagyja Miskolc lakótelepeit.

Minderről Soós Attila, a Fidesz miskolci képviselőcsoportjának vezetője tájékoztatott szerdán, hangsúlyozva, a város vezetése folytatja ezt a munkát, ahogy folytatják a nyomornegyedek felszámolását is. Nem lehet elégszer elmondani, hogy mekkora kárt okoztak az antiszociális elemek, amelyek a szocialista kormányok és városvezetés alatt a város lakótelepeire beköltöztek. Ezek kilakoltatása, eltávolítása az egyik legfontosabb törekvése Kriza Ákos polgármesternek és a Fidesz – KDNP-s városvezetésnek.

kilakoltatas_avas_szentgyorgy_60_1em_3_140513_ja_44.jpg

minap-archív Fotó: Juhász Á.

Csöbör Katalin módosító javaslatát az országgyűlés tegnap fogadta el nagy többséggel, ennek kapcsán Soós Attila kiemelte, ismét jelen volt az ellenzék részéről a kettős beszéd, ugyanis a Jobbik képviselői tartózkodtak a szavazástól, míg az MSZP-sek közül csak hárman szavaztak igennel, többségük a Jobbikkal egyetemben tartózkodott a döntéshozatalnál.

A Fidesz miskolci képviselőcsoportjának vezetője arról is beszélt, hogy csütörtökön, a miskolci közgyűlés külön napirendi pontban tárgyalja a városvezetés nyomortelepek felszámolásáról szóló programját, a fészekrakó ügy megoldásának következő feladatait és a város közbiztonságát, közrendjét erősítő intézkedéseket. A cél továbbra is az, hogy Miskolc az egyik legbiztonságosabb és élhetőbb város legyen, ennek érdekében mindent megtesznek – zárta szavait Soós Attila.