Ugrás a tartalomra

Koncz – állótapssal

Létrehozva

Bő két óra tiszta zene – Szörényi Levente, Bródy János, Tolcsvay László, Závodi Gábor, Gerendás Péter szerzeményeivel, sok esetben József Attila, Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, Tóth Krisztina költői szövegével. Dalok Bódi László Cipőtől – és róla. Slágerek a Miszter Alkoholtól a Kárpáthyék lányán át a Ha én rózsa volnékig. Koncz Zsuzsa 38. lemezének, a Tündérországnak bemutató koncertje nem szólhatott csak az utolsó évek munkásságáról.

A miskolci közönség megtöltötte a széksorokat, és az előadóval együtt az egész termet jó hangulattal. Koncz Zsuzsának nem kellett külön is biztatni hallgatóságát az együtténeklésre, a dalok alatti tapsra. A közönség pedig némi – öngyújtók helyett mobilos – „fényjáték” és egy sárgarózsa csokor átadása után állótapssal búcsúzott az énekestől.