Ugrás a tartalomra

Vitaindító a grafikáról és a triennáléról

Létrehozva
A sokszorosított grafika helyzetéről, valamint a Miskolci Grafikai Triennále jövőjéről, népszerűsítésének lehetőségeiről esett szó többek között azon a szakmai vitanapon, amit a Miskolci Galériában rendeztek szerdán.

A szakma képviselőinek szervezett tanácskozást a Miskolci Galéria vezetése. A találkozón olyan kérdéseket is megvitattak, amik az idei tárlat apropóján merültek fel, de már évek óta válaszra várnak. Ilyen például a kurátorok személye.

Nagy T. Katalin, művészettörténész a Miskolc Televíziónak elmondta: ha sikerül egy felelős személyt találni, akkor mindazokra a kérdésekre is választ kaphatnak egy-egy válogatás kapcsán, amelyek folyamatosan napirenden vannak. Ilyen például, hogy mi a grafika, hol vannak, ha egyáltalán vannak határai, hol a helye, mi a szerepe a társadalomban, a művészeti életben, és tud-e, akar-e részt venni az aktuális diskurzusokban.

galeria_szakmainap_141112ml_3.jpg

Fotó: Mocsári L.

Mindezek mellett felmerült a nemzetközi kapcsolatok erősítésének kérdése, illetve az is, hogy egyre több a fiatal, akik egészen másképp látják az önkifejezés formáit, de a klasszikus technika újra visszaköszön a munkákban. Kákóczki András, a Miskolci Galéria intézményvezetője rámutatott: a 26. grafikai triennálén vették észre, hogy jelentős a fiatalok jelentkezése, és a régebbi technikák alkalmazása is, de ezt mindenképpen egy vitaindító fórumnak gondolják.

Alkotók, művészek, képző és kiállító intézmények vezetői mondták el véleményüket a vitasorozat-indító beszélgetésen. Az elhangzottakból pedig összegzés is készül, amit minisztériumok is megkapnak majd.