Ugrás a tartalomra

Fészekrakókról, közbiztonságról, DVTK-akadémiáról a közgyűlésen

Létrehozva

12.13 | Szavazás

A végszavazáson minden előterjesztés zöld utat kapott.
Kiss János alpolgármester bejelentette: december 11-én közmeghallgatást tart az önkormányzat, a következő közgyűlés időpontja pedig december 18.

12.05 | Zárt ülés

11.07 | Önkormányzati működés

Következtek az önkormányzati működéssel kapcsolatos előterjesztések: Javaslat köztéri képzőművészeti alkotás kihelyezésére; Javaslat „Miskolc turizmusa 2010–2014 között” című szakmai beszámoló elfogadására; Javaslata a közgyűlés tájékoztatására és polgármesteri határozatok utólagos jóváhagyására.

Molnár Péter (KDNP) az állatkertben kihelyezendő szobor kapcsán elmondta, üdvözlik, hogy egy pályázatnak köszönhetően újabb köztéri alkotás kerülhet ide. A turisztikai adatok alapján elmondta, köszönet mindenkinek, aki a szép eredmények elérésben tevőleg részt vett. Az önkormányzatnak ezen a területen komoly, afféle mentor szerepe van, amit jól ellátott. Profi marketingmunkára is szükség van, amiben szintén sokat léptek előre.

Tompa Sándor (DK) elmondta, 2002 után a város nagy erőket fordított arra, hogy felmérje, a turizmus területén milyen lehetőségei vannak. Ebben a bőség zavara áll rendelkezésre, így kész terveket készítettek arra, hogy miket fejlesszenek. 2007-ben indultak meg a pályázatok, és jól választott a város az attrakciók fejlesztésénél, a 2010 utáni városvezetés ezeket továbbvitte, befejezte, így ezeknek is köszönhetőek a jó eredmények.

Kovács László (KDNP) kiemelte, az idegenforgalmi adónövekménye Miskolcnak volt a legnagyobb. Továbbra is folyamatban vannak turisztikai beruházások, mint a volt Zalka laktanya helyén épülő libegő és park, a tapolcai strand második üteme után megvalósuló élmény- és wellnessfürdő, amik számtalan turistát vonzanak majd.

Katona Ferenc (Fidesz) elmondta, őt a Bükk tartotta itt helyben, de számtalan turisztikai látnivaló és fejlesztés van még, amiről beszélni lehet.

Földesi Norbert (MSZP) szerint az állatkert nem közterület, így nem érti az előterjesztés jogszabályi hivatkozását, illetve kérdésként tette fel, hogy Miskolc miért lép ki a Magyar Fürdővárosok Szövetségéből.

Pfliegler Péter alpolgármester megjegyezte, az egész világon a legfontosabb iparág a turizmus, ami jelentős bevételeket indukál, amiket vissza lehet forgatni további fejlesztésekbe. Mindenki számára fontos, érzelmi kérdés volt a tapolcai strand fejlesztése, így emiatt is lényeges ez a beruházás. Elmondta, a külföldi vendégéjszakák száma 121 százalékkal növekedett, ami jelzi, hogy a külföldiek közt is népszerű Miskolc. 2014 augusztusában 54 millió forinttal többet költöttek a turisták az előző év azonos időszakához képest Miskolcon. A diósgyőri várban megnyitása óta 75 ezren voltak, Zsigmond Vilmos is meglátogatta, aki „ámult, bámult a szépségén”. A Fürdővárosok Magyarországi Szövetsége kapcsán elmondta, a tagdíjfizetés, egy közös honlap és kiállítás volt csupán az együttműködés. A tagdíjat jelentősen megemelték, a honlapjai megvannak a városnak, és Miskolc önállóan is részt vesz a kiállításon, ez indokolta a kilépést.

Kiss Gábor alpolgármester elmondta, a vendégéjszakák növekedését láva érdemes gondolkodni: van-e olyan gazdasági szektor, amelyik ekkora növekedésre képes. A közelmúltban elfogadták a város településfejlesztési stratégiáját, ennek része a turizmusfejlesztés is. A turizmusban elköltött pénzek a miskolciak vagyonát gyarapítják, és ami nagyon fontos, hogy munkahelyet is teremtenek.

Nagy Júlia, a TDM-szervezet vezetője beszámolt az elmúlt időszak lépéseiről, mint például a női magazinokban való megjelenés, a mobilapplikáció vagy a matricás album, amit azért vezettek be, mert felméréseik szerint a családok jönnek elsősorban Miskolcra. Volt olyan visszajelzés, hogy azért maradtak tovább a városban, mert a gyerekek szerették volna az összes matricát összegyűjteni.

Kiss János alpolgármester elmondta, minden okos városban fontos a turizmus. Speciális területről van szó, az alapokat már az elődök lerakták, ezeket fejleszteni kell. Vannak nagyszerű természeti adottságok és lehetőségek, amit kellő kreativitással jól ki lehet aknázni. Egy hozzászólásra visszautalva hozzátette, a Fidesz-KDNP nem csak nem akadályozta meg a korábban elkezdett fejlesztéseket, de ki is fizették és újakat is indítottak. A belföldi turisztikai fejlesztésekben eljutott Miskolc odáig, hogy megelőzte Egert, amit sokáig etalonnak tartottak ezen a területen, tette hozzá. Ahová elértek, az a munka eredménye, nem pedig véletlen.

10.57 | Városüzemeltetés

Következett a városüzemeltetési témák megvitatása. Ezek: Javaslat üzemeltetési szerződések jóváhagyására és megkötésére; Javaslat az önkormányzat és az MVK Zrt. által megkötött 10125. számú Közszolgáltatási Szerződés módosítására; Javaslat parkoltatási közszolgáltatási és üzemeltetési szerződés megkötésére.

Katona Ferenc (Fidesz) a Selyemréti Strandfürdő szomszédságában lévő, parkolás céljára kialakított ingatlanról elmondta, jogos, hogy bevonják a parkoltatási zónába, de ezt a környező utcákkal együtt kell megtenni, mert ellenkező esetben újra a környező utcákban parkolnak majd a strand vendégei.

Földesi Norbert (MSZP) az MVK beszámolója kapcsán elmondta, ez nem azt a képet mutatja, amit várnának a miskolciak, csökkent a dolgozók, a bérletesek száma, emelkedett a buszok életkora.

Perecsenyi Attila, a RégióPark Miskolc igazgatója elmondta, a strand parkoltatására több lehetséges verziót dolgoztak ki, egyeztetnek minden érintettel és a legjobbat fogják bevezetni.

ujkozgyules.jpg

9.32 | Ingatlangazdálkodás

Következett az ingatlangazdálkodással összefüggő ügyek tárgyalása. Ezek: Javaslat a Miskolc-Bükkszentlászló, 39047 ás 02009 hrsz.-ú közút útleszakadás helyreállításával kapcsolatos döntések meghozatalára; Javaslat a Miskolc-Bükkszentlászló, 02009 hrsz.-ú közutat ért partfalkárosodás, útleszakadás helyreállításával kapcsolatos döntések meghozatalára; Javaslat a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. 2014. évi ingatlangazdálkodási tervének jóváhagyására; Javaslat a DVTK Futball Akadémia létrehozásával kapcsolatban ingatlanok apportálására, a Miskolc Holding Zrt. tőkeemelésére; Javaslat a nyomortelep-felszámolási, a „Fészekrakó” és az ezekkel összefüggő, közrendet és közbiztonságot érintő folyamatokról szóló beszámoló elfogadására.

Schweickhardt Gyula projektvezető a fészekrakó ügy kapcsán elmondta, a közrend, a közbiztonság érdekében tett lépések nyomán szignifikáns a különbség a korábbiakhoz képest. A fészekrakó-ügy megoldása folyamatos, ennek jelenlegi állásáról számolnak be a közgyűlésnek most. Megemlítette azt is, hogy az országgyűlés tegnap elfogadta azt a módosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a téli kilakoltatási moratórium alatt is haladhassanak ezek az ügyek.

Soós Attila, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, az utóbbi évek legjelentősebb intézkedéssorozatáról van szó a nyomortelep-felszámolásról és fészekrakó-ügyről szóló beszámolóban. Mindkét ügyben gyors és hatékony lépésekre volt szükség 2010 után. Előtte azt hallgathatták a miskolciak, hogy nem lehet megoldani ezeket a problémákat jogi lépésekkel, de erre fényesen rácáfoltak. Az intézkedések mellett az is fontos, hogy mit látnak a miskolciak: mindenki láthatja, hogy zajlik a nyomortelepek felszámolása a város több pontján, és ez nem is maradhat abba. A lakótelepeken élők is látják, hogy zajlik a fészekrakók kilakoltatásának folyamata, újítják fel a kiürített lakásokat és új lakók költözhetnek a helyükre. Látványos a közterület-felügyelők, a rendőrök megjelenése az utcákon, a rendészet technikai fejlesztése is folyamatos, a kamerarendszer is folyamatosan bővül. Ezek is jelzik, hogy Miskolc elkötelezett abban, hogy a várost a legbiztonságosabb és legélhetőbb városok között tudhassuk.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője szerint a kampány után illene a valóságról beszélni abban a városban, ahol az idős embernek a szobában kell tartania a tűzifáját, ahol fényes nappal megtámadnak egy nőt az Avason, vagy emelkednek a családi házas övezetben a drótkerítések. A nyomornegyedek és a fészekrakós lakások lakói a város más pontjain jelennek meg. Véleménye szerint a romokat eltakarítják ugyan, de a rombolókat nem. Nincs hatékonyság, nem intézkednek a rendészek megfelelően. Hozzátette: minden szakmai segítséget megadnak a közbiztonság javításához.

Az MSZP frakció nevében Simon Gábor szólalt fel, aki szerint öt napirendről tárgyalni összevontan egyáltalán nem egyszerű. Az út- és partfalleszakadással kapcsolatos pályázat benyújtását támogatják. A MIK Zrt. feladatai kapcsán megjegyezte, nem a 2014-es, hanem a 2015-ös ingatlangazdálkodási tervről kellene már beszélni. Ötödik napirendként szerepel a többek között a közbiztonságról, közrendről szóló előterjesztés, ami jelzi, hogy nem lehet a témáról megfelelő mélységben beszélni. Állítása szerint öt lakás elbontása nem fogja befolyásolni a közbiztonsági helyzetet. Nem kapnak választ arra, hogy hová költöztetik azokat, akiknek a házát lebontják, most is csak az szerepel az előterjesztésben, hogy a városban negyven lakást felújítanak, hogy ide költözhessenek.

A KDNP frakció nevében Kovács László szólalt fel, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki a város közbiztonsága érdekében bármit tett, és megköszönte a Jobbik frakció felajánlását is. A város vezetése a Fidesz-KDNP frakció javaslatára felgyorsította a közbiztonsággal kapcsolatos lépéseket, ezek pedig szoros összefüggésben vannak a fészekrakó-ügy és a nyomortelepek problémájának megoldásával. Támogatják a városvezetés azon törekvését, hogy könyörtelen harcot vívjon a közbiztonság megszilárdítása érdekében, ehhez a harchoz várják minden polgár támogatását. A városvezető koalíció képviselői személyesen is részt akarnak venni ebben a harcban, amivel azt szeretnék demonstrálni, hogy tettekkel is készek részt venni ebben a munkában.

Fodor Zoltán (MSZP) azt kérdezte, mikor fog az utolsó fészekrakó is kiköltözni az Avasról.

Pakusza Zoltán (Jobbik) szerint a Jobbik eddig is támogatta a közbiztonság megszilárdítása érdekében tett lépéseket. Azt viszont nem tartják valósnak, hogy már elérte volna a közbiztonság a városban azt a szintet, amit a polgárok elvárnak. Több helyen szaporodnak a nagytestű kutyák, a szögesdrótok, mint például a Torontáli utcán és környékén.

Molnár Péter (KDNP) a DVTK futballakadémia létrehozásával kapcsolatos előterjesztésről kijelentette, fontos számukra, így támogatják. Megteremtődik az utánpótlás-nevelés megfelelő háttere, ami segíti a tehetségek kinevelését. Nagyon jó az együttműködés a városvezetés és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő között, ami nagyban segíti, hogy haladni tudjon a város a közbiztonság megteremtése útján. Van még tennivalójuk, de szembenéznek a problémákkal és nem félnek lépni.

Katona Ferenc (Fidesz) megjegyezte, nem minden „telep” elnevezésű városrész nyomornegyed. Megemlítette a MÁV-telepet, ahol elindult a rehabilitáció, ami megoldást jelent az ott élőknek. Elindultak a nyomornegyed-felszámolásokkal egy úton, aminek még nem járnak a végén, de jó úton vannak.

Jakab Péter megjegyezte, érdekes előterjesztés az, ami szerint novemberben a 2014-es ingatlangazdálkodási tervről tárgyalnak. Állítása szerint a MIK nem fordít elég nagy figyelmet a megüresedett ingatlanok védelmére, noha van egy saját vagyonvédelmi cége a városnak, a MiRendSec. A lelépési pénz sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis egyetlen lakó élt a lehetőséggel, hogy Miskolcon kívül vegyen lakást, és elköltözzön a városból.

Nánási-Kocsis Norbert (Fidesz) szerint, ha valaki az eredményekre kíváncsi, akkor menjen ki például az Álmos utca környékére, ahol minden lakó örömmel konstatálta a nyomortelep felszámolását. Innen is öt család költözött ki önként, a bontás hírére, jegyezte meg. Ez a Búza téri zsebtolvajok búvóhelye volt, így a közbiztonságot is javította a felszámolása. Jó úton indultak el, amit a miskolciak a választáson szavazatukkal ki is fejeztek.

Pakusza Zoltán szerint nem kérdés, hogy az Álmos utcáról elköltöztek, a kérdés, hogy hová, mert a perecesiek szerint például hozzájuk. Hozzátette, hogy a futballakadémiával és az útleszakadásokkal kapcsolatos előterjesztéseket támogatják. Véleménye szerint azt is vizsgálni kellene, hogy ki az, aki hagyja, hogy lelakják és amortizálják a MIK-es lakásokat.

Nagy-Korsa Judit (Együtt) szerint hiába minden energia és pénz, ha egyik helyről a másikra költöznek a lakók. Akiket nem szabad egy kalap alá venni, mert nem mindegyik bűnöző, hanem sokuk egyszerűen csak szegény. A nyomort kellene megszüntetni, nem költöztetni a szegényeket egyik helyről a másikra. A problémával való szembenézés az, ha a szegénység újratermelésével néznek szembe, ami nyilván nem egyszerű, mikor olyan kormányzati tervekről hallani, hogy családi pótlékot sem fog kapni az, akinek nincs munkája. Kérdésként fogalmazta meg, hogy akkor ők miből fognak megélni.

Jakab Péter kijelentette: nem veszik egy kalap alá a nyomortelepeken élőket, vannak építők és rombolók. Üdvözölte, hogy a Fidesz-KDNP tagjai részt vesznek majd a munkában, jelezte, hogy ők ezt már egy ideje végzik, viszont nem engedik, hogy elmenjenek az ellenőrzésekre, személyiségi jogokra hivatkozva, noha a sajtó például jelen lehet.

Molnár Péter elmondta, komplexen néznek szembe a problémával, ami valóban nagyon mélyen gyökeredzik, és nem néhány éve kezdődött el. A kellő szembenézés a fészekrakó problémával 2010 előtt nem történt meg, de ők megtették, és a miskolciak örömmel veszik minden lakás kiürítését. 

Nagy-Korsa Judit örömét fejezte ki, hogy egyformán látják a problémák gyökerét, javasolta, hogy dolgozzanak együtt. A fészekrakó-ügy kapcsán megjegyezte, itt konkrét bűncselekményekről van szó, melyekben még a mai napig sincs jogerős ítélet.

Soós Attila szerint az ellenzék részéről rengeteg állszent és kettős beszédre hajazó felszólalást hallhattak. A problémát csak a Fidesz-KDNP kezdte megoldani, senki más. Meg lehet kérdezni a városban élőket, hogy szerintük négy évvel ezelőtt jobb volt-e a helyzet vagy sem.

Földesi Norbert (MSZP) megjegyezte, a MIK anyaga szerint negyven lakásra 67 millió forintot költöttek, amibe kiköltöztetett lakókat költöztettek, szeretnék tudni, hogy hol vannak ezek a lakások, kik költöztek bele és honnan. A Herman Ottó és a Munkácsy Mihály általános iskolából mindössze négy gyerek ment el, ami nem jelzi, hogy száz család elhagyta volna az Avast a kiürített fészekrakós lakásokból.

Kovács László örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan szóltak hozzá a napirendhez, ez jelzi, hogy sokakat érdekel az élhető és biztonságos város megteremtése. Van még mit tenni, ezért is várják minden cselekedni akaró miskolci támogatását. Amikor 2006-ban azt tapasztalta, hogy Hámorban megszaporodtak a betörések, akkor maga kezdeményezte a polgárőrség létrehozását és részt is vett benne. Össze kell fogni és nem politikai csatározás keretében teszik, akkor tudnak eredményt elérni.

Pfliegler Péter alpolgármester elmondta sokan tudnának hozzászólni ehhez a témához, mindkét oldalról. Aki mellett még él egy fészekrakó, az persze másként látja a helyzetet, mint az, aki mellől már kiköltöztették. Az biztos, hogy javult Miskolc gazdasági megítélése. Több téma összekapcsolásával tudják a közbiztonságot, közrendet javítani, ami gazdasági megítélésére is kihat. Vannak sajnos olyanok, akik csalárd módon a nemzetközi porondra viszik azt az ügyet, amit helyben kellene megoldani. 65 roma menekültstátuszt kért Svájcban. Honnan? Miskolcról, Magyarországról, egy demokratikus országból? – tette fel a kérdéseket. Lehet, hogy ez jó üzlet volt egyeseknek, akik kivitték őket, de mint azt a svájci nagykövettel megállapították: teljesen feleslegesen. Minden dolgozni, tenni akaró embernek megvan a lehetősége, hogy dolgozzon, tegyen a környezetéért, többek között ezért hozták létre az autóipari életpályamodellt. Nagyon jól szerepelt Miskolc az Automotive Hungary kiállításon, felfigyeltek a városra és van esély arra, hogy ide jöjjenek befektetők.

Kiss Gábor alpolgármester megjegyezte: nem lehet szembeállítani a rendteremtést és a nyomornegyedek felszámolását. Ez a város nem fejlődhet úgy, hogy a belvároshoz közel szegregátumok vannak, elképesztő állapotokkal. Tudomásul kell venni, hogy vannak olyan emberek, akik rombolnak, és vannak, akik építenek. A város képes arra, hogy mind a két típust kezelje.

Schweickhardt Gyula elmondta, az anyag pontosan tartalmazza, hogy milyen eljárásokat kezdeményezhet a MIK Zrt. abban az esetben, ha nem tartják be a lakók a szabályokat. Az elmúlt években 178 százalékkal emelkedett az ilyen eljárások száma. Jelen volt több fészekrakós lakás kiürítésénél, beszélt a szomszédokkal, akik megerősítették, hogy javult a szubjektív biztonságérzetük. A törvénymódosítás, ami kivette a fészekrakókat a devizahiteles bajbajutottak köréből, segíti, hogy haladhassanak ezek a kilakoltatások.

Szélyes Domokos, a MIK Zrt. vezérigazgatója elmondta, nem felélik az ingatlanokat, ha ezt tették volna, már eladták volna a stratégiai ingatlanokat, azonban ezt a „családi ezüstöt” nem akarják eladni, noha finanszírozni kell a kötvényeket és a korábbi rossz befektetéseket.

Kiss János alpolgármester elmondta, az alapján, hogy a választókerületek nyolcvan százalékát megnyerték, akár hátra is dőlhetnének, de nem ezt teszik, hanem tovább dolgoznak a kitűzött célokért. Látható az ellenzék hozzászólásaiból, hogy továbbra is vagy szociális alapon kezelik, vagy a törvényeket kikerülve ezeket a kérdéseket, azonban a Fidesz-KDNP mindkettőt elutasítja. Pontosan látták, hogy mik azok a közbiztonsági sarokpontok, amelyek kapcsán lépniük kell. Az utcai bűnözés terén elfogadják a kritikákat és ebben mindenki segítségét is. A fészekrakó-ügyben alapvetően jól haladnak, hátra van még hatvanegynéhány ingatlan, de ezekben is folyik az eljárás. Több neuralgikus ponton is beavatkoztak, mint a számozott utcák, ahol sokan azt gondolták, hogy nem lesz bontás, de lett, és ebből a programból nem fognak hátrálni, mert csak előrelépve van megoldás. 

ujkozgyules1.jpg

9.27 | Településfejlesztési napirendek

A közgyűlés összevontan tárgyalta a településfejlesztéssel kapcsolatos napirendeket: Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének (TszT) és Miskolc történelmi Avas területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatról (HESZ) szóló 6612003. (XII. 9.) Önkormányzati rendelet módosítására; Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének (TszT) és a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról (MESZ) szóló 2112004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosítására; Javaslat belterületbe vonási kérelmek jóváhagyására, illetve Javaslat az Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében megvalósult projektek lezárásáról szóló beszámoló elfogadására.

A napirend tárgyalását hozzászólás nélkül zárták le.

Tompa Sándor szót kérve elmondta, egy vita hevében korábban olyan kijelentést tett, amelyben megsértette a jegyzőt. Ezért bocsánatot kért, egyben kérte a képviselőket, hogy borítsanak fátylat erre az ügyre, és dolgozzanak együtt Miskolc érdekében.

9.17 | Napirend előtt

A közgyűlés elején az ülést vezető Kiss János alpolgármester szólt arról, hogy Miskolc is kiállító volt az Automotive Hungaryn, ahol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, Miskolc felzárkózott az autóipari központokhoz. Ez az alpolgármester megfogalmazása szerint nem a véletlen műve, hanem tudatos munka eredménye, tudatos stratégia, mellyel nyitott a város az autóipar felé. Ennek az eredménye a Takata-gyár építése, vagy éppen a Pateckel kötött együttműködési megállapodás. Mára Miskolc Győrt és Kecskemétet nem számítva minden vidéki várossal szemben lépéselőnybe került. Miskolc gazdaságának dinamizmusát a megyei jogú városok szövetsége által készített táblázatokkal is be lehet mutatni (ezeket kivetítették a közgyűlési teremben). Az adóerő növekedés tekintetében Miskolc a második helyen áll, az iparűzési adó bevétel tekintetében negyedik, a Miskolcon eltöltött vendégéjszakák száma pedig a legdinamikusabb növekedést mutatja az összes város közül.

Az ülés kezdete előtt írtuk

A rendkívüli közgyűlés elé összesen 18 napirendi pont kerülhet, ha minden javaslatot napirendre vesznek. Így például Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének (TszT) és Miskolc Történelmi Avas területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatról (HESZ) szóló önkormányzati rendelet módosítása, vagy a belterületbe vonási kérelmek jóváhagyására.

Dönt a grémium a Miskolc–Bükkszentlászló közút útleszakadás helyreállításával kapcsolatos javaslatról, a DVTK Futball Akadémia létrehozásával kapcsolatban ingatlanok apportálásáról, a Miskolc Holding Zrt. tőkeemeléséről. Elfogadhatják a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. 2014. évi ingatlangazdálkodási tervét, módosíthatják az önkormányzat és az MVK Zrt. által megkötött közszolgáltatási szerződést, valamint a képviselők elé kerül javaslat parkoltatási közszolgáltatási és üzemeltetési szerződés megkötésére, köztéri képzőművészeti alkotás kihelyezésére.

Több beszámoló is a képviselő-testület elé kerül, így az Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében megvalósult projektek lezárásáról szóló, a nyomortelep-felszámolási, a „Fészekrakó” és az ezekkel összefüggő, közrendet és közbiztonságot érintő folyamatokról szóló, illetve „Miskolc turizmusa 2010–2014 között” című szakmai beszámoló.