Ugrás a tartalomra

Gazdásznapok az üzleti élet szereplőivel

Létrehozva
Ötödik alkalommal rendezte meg a Miskolci Egyetem a Gazdász Szakmai és Tudományos Napokat szerdán és csütörtökön. A programon a tanulók felkészülhetnek a munkavállalásra.

Az esemény célja idén is az volt, hogy lehetőséget teremtsenek a hallgatók és oktatók, valamint az üzleti élet szereplői közötti kötetlen eszmecserére, párbeszédre.

A gazdásznapokon nagyvállalatok vezetői illetve humán menedzserei tartottak előadást az üzleti élet elvárásairól. A kisebb vállalkozások mellett olyan nagy cégek is jelen voltak, mint a Bosch, a Shinwa és a Miskolc Holding Zrt.

Veresné Somosi Mariann, a Gazdaságtudományi Kar dékánja a Miskolc Televízió riporterének elmondta: a multinacionális cégek is szép számban, már gyakornokként is foglalkoztatják a hallgatóikat, a diploma megszerzése után pedig alkalmazzák őket.

Hozzátette: a szakmai és tudományos napokon is bátorítják a fiatalokat, hogy vállalkozzanak. Itt pedig megismerhették ennek technikáját, módszereit, a korábbi jó példákat.

(a külső képünk archív)