Több mint két évtizede már, hogy megünneplik Szent Márton napját a Hámori Waldorf Általános Iskola és Gimnáziumban. Most a november 15-ei szombat délutánján idézték fel nemcsak a szent életét, de szellemiségét is – hagyományosan nemcsak az iskolában, de Hámor házai között is.
Sokan a ludas finomságokat és az újbort kötik elsősorban Szent Márton napjához (november 11.), aminek van is oka és alapja. De a Magyarországon született, római kori tours-i püspök kultuszának éppúgy része az adományozás és a fény megőrzése a növekvő sötétségben.

Ezért az iskolások saját kezűleg készített tárgyait lehet értékes ajándékként beszerezni a vásárban, a lakomát a szülők biztosítják, készülnek töklámpások, működik a mécsesek lángját őrző teaház, a gyerekek bábjátékkal, árnyjátékkal mutatják be az ünnep eredetét. Hiszen a fény és sötétség kontrasztja, harca fontos része a nap jelképeinek.

Hogy ne csak őrizzék a lángot, de segítsék a belső fény áradását, adakoznak a gyerekek is. Nem pénzt vagy tárgyakat visznek a hámoriaknak. Lámpás, énekes felvonulásukkal, az idősek köszöntésével a szeretet adakozása tölti meg melegséggel Szent Márton napját.