Ugrás a tartalomra

A Tetemváron ellenőriztek a rendészek

Létrehozva
A tetemvári városrészben razziázott kedden délelőtt a Miskolci Önkormányzati Rendészet, ezúttal is együttműködésben a tárhatóságokkal. Ezúttal mintegy 175 ingatlant és több mint 210 személyt ellenőriztek.

ellenorzes_141118_fkcs_8.jpg

A Tetemváron utoljára egy hónapja jártak a rendészet munkatársai, most azért jöttek újra, mert két írásos bejelentést is kaptak. A levelekben azt írták, hogy egyes családokhoz rokonok költöztek be és viselkedésbeli problémák is vannak a környéken.

ellenorzes_141118_fkcs_10.jpg

Kovács László Csaba közterület-felügyeleti és rendészeti osztályvezető elmondása szerint visszatérő problémákról van szó. Ezek az illegálisnak mondott beköltözések, ott-tartózkodások nem mindig ugyanabban az ingatlanban fordulnak elő, olyat ugyanakkor nem tapasztaltak, hogy valakinek a tulajdonát hozzájárulása nélkül foglalták volna el.

ellenorzes_141118_fkcs_3.jpg

Mint ismeretes, az összehangolt ellenőrzések során – az illegális beköltözések, tulajdonviszonyok tisztázása mellett - kiemelt figyelmet fordítanak a felügyelet nélkül hagyott kiskorúak kiszűrésére, a közegészségügyi állapotok felmérésére, illegális szemétlerakások felderítésére is.