
1989-ben nagyon so,k már akkor is meghatározó, illetve utólag fontosabbnak tartott esemény történt – hogy mást ne említsünk: újratemették Nagy Imrééket, megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, akkor volt a Páneurópai piknik és megnyílt a vasfüggöny, Magyarország ismét köztársaság lett. Ezek sorában kért helyet magának a Miskolci Bölcsész Egyesület, és hogy megállta a helyét, arra az is bizonyság, hogy most együtt ünnepelhetik alapítók és új tagok a 25. évfordulót. Ezeket a gondolatokat Óvári Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal Humán Főosztályának vezetője fogalmazta meg köszöntőjében.
– Miskolc számára fontos, hogy sokrétű közművelődési, egyesületi élet legyen a városban. Fontos, hogy az itt élők megtalálják azokat a szellemi műhelyeket, közösségeket, ahol maguk is gyarapodhatnak, és tevékenységükkel hozzájárulhatnak a város értékeinek gyarapításához – emelte ki Óvári Zsuzsanna.

A huszonöt év történetét az ünnepségen alapítók, egyesületi tagok, tanárok, hallgatók visszaemlékezéseinek mozaikdarabjaiból fűzték össze. Gyárfás Ágnes alapító elnök tömören így jellemezte az alapítást: igazi közösségi mű.
– Miskolc ipari város volt, és hiányzott egy szelídebb filoszréteg. Népszerű volt a gondolat, hogy az egyetemen legyen bölcsészkar, az ország jeles értelmiségi személyei is melléálltak az ötletnek. Ami kialakult, az hiányzik a magyar képzések palettájáról: a magyarság, a népi kultúra mélyebb ismeretének biztosítása, elsősorban diplomások számára.

Jelenleg 60 hallgatójuk van lélekgyógyász, pszichológus és magyarságkutató szakon. Hallgatóságuk – az egyesületi tagság, a Magyar Őskutatási Fórum résztvevői, az általuk kiadott Ősi gyökér című folyóirat olvasótábora – ennek sokszorosa. Tircsné Propper Valéria könyvtáros, az ünnep háziasszonya és egyik előadója is azt hangsúlyozta, nemcsak a téma miatt fontos az egyesület tevékenysége, hanem azért is, mert kell egy hely, ahol beszélgetve, akár vitatkozva, mintegy kulturális klubként lehet a magyarságtudományról beszélni.
Az elmúlt negyed évszázad alatt természetesen voltak örömteli és nehezebb napok, de, ahogy Kovács Imre református lelkész kiemelte az ünnepséget nyitó istentiszteleten, a Szentírást idézve: „mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi”.