
Korábban is a vár északkeleti bástyájához illesztett rondella volt a vártörténeti kiállítás otthona. A rekonstrukció miatt azonban újra kellett gondolni a tárlatot, hiszen most már az egész vár saját magáról mesél, sőt, van külön vártörténeti szoba is.
– Bőven van még érdekesség, amit bemutathatunk, ezért arra gondoltam, hogy ez a tárlat szóljon a három nagy korszak leleteiről: Nagy Lajos koráról, Mátyás és a reneszánsz idejéről, valamint a romláséról – mondta a koncepcióról Lovász Emese régész.
A rondella három ágyúállása és a mellettük lévő falszakasz szolgál egy-egy korszakot. Rögtön az elsőben valódi különlegességek, a vár eredeti zárókövei is láthatók – a valamikori ötvenből három.

– Ezek kerültek elő az ásatások során, méghozzá a nyugati szárny pincéjében, így nagy valószínűséggel az emeleten lévő ebédlőtermekben szolgáltak. Az egyiken sárkány látható fiókákkal, a másikon torz fő lombok között. A harmadik a leglényegesebb, erről egy nő arcképe néz ránk a XIV. század jellegzetes viseletében, az úgynevezett „krusellerben”, ami nagyon fodros, keményített fejdísz. Így ábrázolják a Képes Krónikában Lokietek Erzsébetet, Nagy Lajos édesanyját, és feleségét Kotromanics Erzsébetet is, és miért ne lehetett volna egy királynéi várban királynéi portré? Ezért úgy gondolja a kutatás, hogy valamelyik királyné arcképe tekint ránk a kőről – ismertette Lovász Emese.
Ehhez kapcsolódhat a királynék fala. Hiszen Diósgyőr a királynék vára – hat koronás feleség kapta jegyajándékba, de kilenc kötődik hozzá. Az időben utolsó, Habsburg Mária kivételével egyikről sem maradt fent hiteles portré. Most arra vállalkozott Lovász Emese múzeumi képzőművész kollégájával, Nagy S. Józseffel, hogy ismert jellemvonásaik alapján megalkotják arcképüket.

– Tudjuk például, hogy Lokietek Erzsébet lengyel volt, és nagyon erőszakos természetű, kész volt mindenbe beleszólni. Vagy azt, hogy Beatrix szép fiatal lányként érkezett Mátyás udvarába, és nagyon okos volt, riposztra kész csillogó elme – mondott példákat a régész.

Bemutatnak néhány szép, eredeti mérműtöredéket, amit nem tudtak a rekonstrukció során beépíteni, mert nem lehet pontosan meghatározni, melyik helyiség ablakainak díszei lehettek. Ezen a tárlaton kap helyet, immár a reneszánsz korát idézve, Giovanni Dalmata fehér márványból készült gyönyörű oltárreliefje, a Diósgyőri Madonna. Pontosabban ennek másolatát láthatjuk, az eredeti évtizedek óta a Nemzeti Galériában vendégeskedik. És helyet kapnak itt a régész által „reneszánsz étkészletnek” nevezett edények is, ez a 30-40 darabból álló együttes a várárokból került elő. A romlás korának emlékeit pedig – többek között, már a hadi időkre utalva – kő ágyúgolyók és ólom puskagolyók is képviselik. A várárokra azonban még érdemes visszatérni.

– Döbbenetes mennyiségű törmelék, sőt, épségben megmaradt agyagedény került elő már a kutatóárokból is. Ez alapján mi minden lehet még a várárokban?! Az apró darabokból, valóságos restaurátori csodaként állt össze például ez a tál, rajta a vörös sipkás, lovagló kuruc vitézzel. Ezt a leletgazdagságot használja ki és érzékelteti, hogy koronként szétválogatva, cseréptöredékekkel „béleltem” ki az ágyúállásokat, így a bemutatott tárgyak azokból emelkednek ki, cserepek esetében képletesen mondhatjuk, azokból állnak össze – mondta a régész.

És van még egy cserépfajta, ami nagy hangsúlyt kap a tárlaton: a kályháké. A palota termeiben is láthatunk két gyönyörű kályharekonstrukciót – a lovagalakosat és az angyalosat –, itt viszont, több évszázadot átívelve, kilenc diósgyőri kályhának a leletek és a párhuzamos minták alapján rekonstruált képét mutatják be, természetesen eredeti cserepek kíséretében.
A napokban megnyíló rondella-kiállításon várja még egy különlegesség a látogatókat: egy nyolc projektorral, 180 fokban vetített 3D-s animáció, ami ismét egy újabb nézőpontból mutatja be Diósgyőr várának történetét.