Ugrás a tartalomra

Mindenki együtt sír – Rigoletto-premier készül Miskolcon

Létrehozva
Verdi, Rigoletto, Kolonits Klára, László Boldizsár – éppen elég lenne ennyi ajánlónak a Miskolci Nemzeti Színház következő premierjéhez. Szőcs Artur rendező és alkotótársai azonban tudtak még érdekeset mondani.

Szőcs Artur rendezőhallgatóként magától jelentkezett az operába asszisztensnek, de valójában csak ott, a Varázsfuvola által és Marton László mellett „fertőződött” meg a műfajjal. Aztán tavaly felkérésre rendezhette Verdi Luisa Miller című operáját, ami szintén végzetes találkozásnak bizonyult – a zeneszerzővel. Így újra részt kapva a „szakma legszebb kalandjából”, a színház idei operabemutatójának rendezőjeként ő Verdit választotta, és csak ezután döntöttek a Rigolettóról.

– Nagyon sokat hallgatom Verdit, és azt hiszem, értem a lelkületét. De beszélni nehéz erről. Olyan, mint a libabőr, megfoghatatlan hatás – érzékeltette a „kapcsolatot” a premier előtti sajtótájékoztatón.

szinhaz_141119_fkcs_1.jpg

Szőcs Artur (balra): „ez egy nagyon erős történet"

Magáról az előadásról elmondta: őt az apa-lány kapcsolat érdekli igazán. Mi lehet a hátterében annak, ha valaki képes elzárni a világtól a lányát, és mi történik, ha a lány fellázad ez ellen?
– Ez egy nagyon erős történet. Gilda tiszta áldozata pedig megemeli. El az önös érdekektől, a manipulációktól. Így a végén mindenki együtt sír. Ez a Rigoletto a senki szigetén játszódik, a semmi időben, úgy gondoltuk, tisztábban tudjuk eljuttatni a közönséghez egy letisztult térben. A díszlet egy malom szimbolikus tere, de kihasználja a nagyszínpad lehetőségeit, így mozgással, szűkülve és tágulva segíti az értelmezést.

A rendező arról is beszélt, először volt alkalma a premier előtt találkozni a közönséggel, és beszélni a készülő előadásról, és ezután „szívesen bevezetné az életébe”.
– A bemutató utáni közönségtalálkozókon kicsit mindig úgy éreztem, mintha magyarázkodás lenne, amiről beszélek, hiszen túl vagyunk rajta. Most azonban előtte alakult ki egy nagyon jó párbeszéd. Úgy gondolom, a közönség is nyer vele, mert már sokat tud az előadásról, így kényelmesen hátradőlve adhatja át magát az élménynek.

A Rigoletto volt Verdinek az a darabja, amiben először kapott nagy hangsúlyt a lélektani ábrázolás. Cser Ádám zenei vezető is kiemelte: korábban nem volt még olyan a zeneirodalomban, hogy a zenekarnak a szereplő lelki vívódását, gondolatmentét kellett „kísérnie”.

szinhaz_141119_fkcs_3.jpg

A Rigoletto premierjét november 28-án, pénteken este 7 órától tartják a Nagyszínházban. Fotó: F. Kaderják Cs.

Duda Éva koreográfus először dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházban, és azt mondta, több meglepetés is érte. Maga az, hogy milyen aktív színházi élet folyik itt, milyen sok helyszínen és műfajjal dolgoznak. Vagy például még nem nagyon találkozott olyan férfikarral, amelyik ilyen nyitott lett volna a színpadi mozgásokra.

– Nagyon felszabadult próbaidőszakon vagyunk túl. A sok ötlet, játék pedig beivódik az előadás szövetébe, ezért is gondolom úgy, hogy minden korosztály számára fogyasztható produkció született. Ebben az operában nincs olyan nagy koreográfia, mint például a Carmenben. De éppolyan pontosan kell mozogni, mint énekelni, hiszen a szereplők egymáshoz való viszonya fontos, ennek ábrázolását, megértését kell segítenünk – fogalmazott.

A Rigoletto premierjét november 28-án, pénteken este 7 órától tartják a Nagyszínházban. A mantovai herceget László Boldizsár, illetve Szerekován János, Rigolettót Balla Sándor, illetve Laborfalvi Soós Béla, Gildát Kolonits Klára, Nánási Helga, illetve Kovács Éva, Sparafucilét Rácz István, illetve Kelemen Dániel énekli. A díszletet Boros Lőrinc, a jelmezt Szakács Györgyi tervezte.